1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Konferencia a külterületen élők biztonságáról

2014. év a külterületi közbiztonság éve. Ezzel a címmel tartottak konferenciát a Lakiteleki Népfőiskolán,

 

Az Országos Polgárőr Szövetség, a Lakiteleki Népfőiskola, valamint Lakitelek önkormányzata által szervezett fórumot Zámbó Péter az OPSZ alelnöke vezette le. Lezsák Sándor az Országgyűlés alelnöke Biztonság a kormányzati politikában címmel tartott előadást. A politikus azt mondta, hogy az nem lehet, hogy néhány tízezer ember félelemben tartson közel tízmillió embert. Szabadság és rend nélkül pedig nincs jól működő igazságszolgáltatás. Van még tennivaló, de a kedvező változásokat már lehet érzékelni. Az új nemzeti stratégiában ott kell lenni a biztonságunkat védő embereknek. Dr. Túros András Lezsák Sándor előadását egy fajta szakmai értékelésnek minősítette. Az OPSZ elnöke A polgárőrség szerepe a külterületi közbiztonságban címmel tartotta meg előadását. Túrós András a közbiztonsági rendszert hatékonynak nevezte. Az országnak erős rendőrsége van és szigorú jogszabálya, a polgárőrségnek pedig erős támogatottsága, hangsúlyozta. A lakott területeken belül elfogadható a közbiztonság, a külterületeken van még tennivaló. Főleg a kis és hátrányos helyzetű településeket érintik a kisebb jogsértések. Éppen ezért megszervezik a külterületi közbiztonsági hálót, és azt szeretnék, ha az eredményes és hatékony lenne. A lovas polgárőröknek már eddig is ez volt a feladatuk. Az elkövetkezendő időben még többet fognak a polgárőrök külterületeken szolgálatot teljesíteni, hogy lássák az ott élők, rájuk is odafigyelnek. Ehhez kapcsolódott Szabó Vendel rendőr alezredes, Bács-Kiskun megyei főkapitány-helyettes előadása, aki a megye tanyás településeinek biztonságáról szólt. Együtt kell gondolkodni, a feladatokat pedig közösen kell megoldani, mondta. Less Ferenc rendőr őrnagy, a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály III. Lovas és Kutyás Szolgálati Osztály vezetőjének beszéde is kapcsolódott az addig elhangzottakhoz. A Készenléti Rendőrségnek 28 lova teljesít szolgálatot, akik szerte az országban bárhol bevethetnek, ha szükség van rá. Ettől függetlenül ők is járják a külterületeket és próbálják megakadályozni a bűnözők munkáját. Az előadók hangsúlyozták, hogy nagy szükség van a prevencióra, mert csak úgy lehet sikereket elérni. Felföldi Zoltán az OPSZ Lovas Tagozat elnöke elmondta, hogy az országban 340 lovas polgárőr teljesít szolgálatot, 330 lóval. Markos György az OPSZ alelnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy a polgárőrség a rendőrség meghosszabbított civil keze. Olajos István a lakiteleki általános iskola igazgatója, az iskolai lovas oktatásról tartott előadást.