1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Erdei Zsolt és Bedák Zsolt is Európa-bajnok

Erdei pontozással, Bedák kiütéssel nyert a szombati bokszgálán, Kecskeméten. A népszerű Madárnak ez volt a búcsúmérkőzése.

 

Este hat óra után folyamatosan érkeztek a nézők, hogy tizenegy mérkőzés szemtanúi lehessenek. A két „ültető” mérkőzés után jött hat előmérkőzés, majd pedig Bedák, Kovács és a legvégén Erdei meccse.

A 22 órakor kezdődő show műsort Bedák Zsolt (19-1-0, 7 KO/TKO) nyitotta meg, aki a grúz George Gachechiladzéval (13-9-1, 6 KO/TKO) mérkőzött a WBO harmatsúlyú Európa-bajnoki övéért. Bedák már az első menetben többször ütött tisztán, a másodikban pedig a méltán híres balhorog is villant. A harmadikban egy kombinációval már sikerült megfognia ellenfelét, de annak feje hihetetlenül keménynek bizonyult. Ezután jött egy kisebb holtpont, Gachechiladze ritmust váltott és talált is párszor, de még mindig Bedák volt fölényben. A hetedikben ismét óriási fölénybe került Bedák, egy erős balhorog után a grúz megcsúszott, de a gongszó megmentette. A nyolcadikban egy kombináció után megrogyott és számolni kellett rá, de még mindig tudta folytatni. Az utolsó felvonásban mindent egy lapra feltéve estek egymásnak, a grúz már kétszer is leült, de a bíró egyik alkalommal sem számolt rá. Nem úgy harmadszor, amikor Bedák jobbhorga tökéletesen ült ellenfele fején, és számolni kellett rá. Nem is tudta folytatni, így Bedák nyert és pályafutása során másodszor megszerezte az Európa-bajnoki címet.

Kovács „Vipera” Attila (31-4-0, 19 KO/TKO) következett, aki szintén egy grúz, Georgi Ungiadze (24-18-0, 11 KO/TKO) ellen lépett a ringbe. Az első percektől kezdve nem volt kérdés, hogy a ki jobb ökölvívó és a végén Kovács kezét emelték a magasba.

Ezután következett az este csúcspontja, Erdei Zsolt (33-1-0, 18 KO/TKO) búcsúmérkőzése a WBO félnehézsúlyú Eb-övéért. Már a „Szállj el kismadár” bejövő dal alatt tombolt a közönség. A grúz Shalva Jomardashvilin (36-6-1, 27 KO) látszott, hogy keményen védekezik és nehéz megütni, de Erdei gyorsabb volt nála és sikerült többször eltalálnia. Madár folyamatos sorozatokkal kombinált és a horgok is betaláltak. Zsolton látszott, hogy élvezi a bokszot. A hetedik menet végén megsorozta Jomardashvilit, akit csak a gong mentett meg.

Az utolsó két felvonásban sem változott semmi, Madár akkor ütötte meg ellenfelét, amikor akarta, az utolsó pillanatig űzte, hajtotta. A kiütés nem jött össze, de a nézők tíz meneten keresztül láthatták Erdeit bokszolni. A legjobb magyar profi ökölvívó egyhangú pontozással nyert és ezzel megszerezte a WBO Eb-címét, pályafutása során először. A mérkőzés befejezése után elmondta, hogy szépen szeretett volna a magyar közönségtől búcsúzni. Gyermekkori álma volt, hogy világbajnok legyen. Ezt a lehetőséget megkapta, és két súlycsoportban is profi világbajnok lett. - Hálás vagyok a sorsnak, Istennek, hogy ilyen pályafutásom volt – mondta Madár. Hiányozni fog a bunyó, de maradok az ökölvívás mellett mind a Madár Fészek Akadémiában, mind az Erdei Zsolt Sportegyesületben is tovább dolgozom. Balzsay Károlynak azt üzente (utalva ezzel a volt profi világbajnok nyirokrákjára), hogy tartson ki, mert a bunyós társadalom vele van.