1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Kacsát és libát keltetnek a lakiteleki iskolások

Negyedik éve működik, a Vesd bele magad mozgalom, amiben a lakiteleki iskolások kezdettektől fogva részt vesznek. Az elmúlt évben is a második osztályosok, és ebben az évben is a másodikosok azok, akik aktívan szerepelnek benne.

 

-A Lévai iskolánál, ahol mi vagyunk iskolakert is van, így minden olyan dolgot tanulnak a gyerekek, ami a vetéssel, ültetéssel és az állattartással kapcsolatos – mondta Vargáné Darabos Márta tanítónő. Az a véleményem, hogy egy falusi gyereknek nem csak zacskóból kell ismernie az állatokat. Tudnia kell azt, hogy milyen zöldségeket, gyümölcsöket eszik, mennyi munkával jár az előállításuk, és mennyivel egészségesebb az, ha mi termeljük meg az érkezéshez szükséges élelmiszereket. Az első keltetőgépet Kalócz Antal vállalkozótól kaptuk négy évvel ezelőtt. A gyerekeknek hatalmas élményt jelentett, hogy láthatták, hogyan bújnak ki a tojásból a kiscsirkék. Megtanulták azt, hogyan kell gondozni őket. Ötöt-ötöt haza is vihettek és ők nevelték tovább őket. Most tizenegy liba és tizenhét kacsatojást tettünk a keltetőgépbe. Ennek legalább az ötven százalékának ki kell kelnie. A tojásokat megjelölték a gyerekek, mert tizenkét óránként forgatni kell őket. Mivel nem rácsokban vannak, mint a tyúktojások, így először a megjelölt rész van felfelé, 12 óra múlva pedig megfordítjuk. Közben locsolni is kell, jobban mondva párásítani. Figyeljük a kijelzőt, hogy a hőmérséklet és a páratartalom is megfelelő legyen. A tyúktojásból huszonegy nap múlva kelnek ki a csibék, a libatojásból 28-30, a kacsatojásból 28, de nekünk most néma kacsatojásunk van, amiből 35 nap múlva várható, hogy ki kell a kiskacsa. Keltettünk, már fácánt, gyöngytyúkot és pulykát is, sajnos az utóbbiból nem kelt ki egyetlen egy sem. Reméljük, hogy most szerencsések leszünk – mondta Vargáné Darabos Márta.