1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Gyógytestnevelők tanácskoztak a lakiteleki óvodában

A Kezdet, ez volt a címe annak a szakmai műhelymunkának, melyen Bács-Kiskun megye huszonhét gyógytestnevelő szakembere vett rész az óvodától égészen a középiskoláig a lakiteleki óvodában.

 

Sütő Lászlóné az intézményvezetője köszöntötte a vendégeket, aki elmondta, hogy az intézmény pedagógiai programja a gyermekek fejlesztésében kiemelt szerepet tulajdonít a mozgásfejlesztésnek. A mozgást a gyermekek alapvető testi szükségletének tekintik. Ennek érdekében az évek során nagyon sokat tettek. Az óvodájukban úsznak, fociznak, tornáznak, táncolnak, lovagolnak a gyerekek, futó és sorversenyeken mérik össze tudásukat más óvodák gyermekeivel. Pedagógiai programjuk a mozgásfejlesztés részeként tartalmazza a gyógytestnevelést, melyet kiváló szakemberük Aszódiné Magyar Beáta vezet nem csak a lakiteleki, de a nyárlőrinci és a tiszaugi óvodákban is. A műhelymunkán részt vett Farkasné Polgár Katalin Bács-Kiskun Megyei Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója, Knyihárné Gaika Judit a szakszolgálat igazgató helyettese és Bondor Éva BKMPSZ kecskeméti tankerület vezető-helyettese. A gyógytestnevelők foglalkozást tekintettek meg, Aszódiné Magyar Beáta irányításával. A gyerekek nagy figyelemmel és fegyelemmel végezték azokat a gyakorlatokat, amelyek elsősorban a lábboltozatuk tartóizmait erősítette, a befelé dőlő bokájuk helyzetét korrigálta, hátizmaik, vállövük, karjuk, és törzsük izmait erősítette. A gyakorlatok során előkerültek az üveggolyók, melyeket ezúttal lábujjal kellett továbbítani. Természetesen nem maradhatott el a megérdemelt játék sem. A foglalkozás után a vendégek megtekintették a felújított óvodát, majd Királyné Dobák Zita gyógytestnevelő vezetésével, szakmai tapasztalatcserével folytatódott a találkozó. A szakemberek elismeréssel elemezték a foglalkozást és közös teendőik egyeztetésével zárult az első találkozás.