1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Huszárok érkeztek a lakiteleki gyerekekhez

Közel kétszáz kisgyerek várt arra, hogy megérkezzenek Lakitelekre a huszárok. Nem kellett sokat várniuk, mert március 14-én délelőtt lóháton jöttek az óvoda melletti parkolóba.

 

Nem csak az óvodások, de az alsó tagozatos kis diákok is azt nézték, hogy mikor és merről fognak megérkezni a huszárok. Vajda Rudolf és társa hadnagyi illetve főhadnagyi rangot viselt és belovagoltak a parkolóba. A Bóbita csoport tagja kis műsort mutattak be, majd Rudi bácsi megszólaltatta kürtjét, amivel bizonyos vezényszavakat tudtak adni a huszároknak. Beszélt a ruhájukról, felszerelésükről, és még a pisztolyával is lőtt egyet a levegőbe. A lovak kicsit megijedtek, de nem annyira, mert hozzászoktak a durrogáshoz. A rögtönzött bemutató után a gyerekek a huszárokkal együtt kivonultak a Templom parkba, hogy a korábban elkészített nemzetiszínű zászlójukat leszúrják a kopjafánál és a Petőfi szobornál. Előtte azonban minden csoport kis műsort is adott. A huszárok elköszöntek a gyerekektől és megígérték, hogy jövőre is ellátogatnak hozzájuk.