1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Alsó tagozatosok énekversenye Lakiteleken

Az Eötvös iskola alsó tagozatos diákjainak rendeztek népdaléneklő versenyt az intézmény könyvtárban. Először az első, második, majd pedig a harmadik, negyedik osztályosok mutatkoztak be.

 

A gyerekek sorszámot húztak és növekvő sorrendben énekelték el azt a két nótát, amit megtanultak. Senki sem volt ideges, mindenki a korosztályának megfelelően adta elő a produkcióját. Persze akadtak olyanok, akik a többieknek is jobban szerepeltek. Ezt a háromtagú zsűri: Szekeres János elnök, Gulyásné Szabó Gizella és Szentirmay Tamásné állapította meg. Szinte egyhangú ítéletükkel hozták meg döntésüket. Természetesen a gyerekek tanítói is ott voltak a versenyen és figyelték hogyan szerepelnek tanítványaik.

Az első osztályosoknál első lett Henrich Gyöngyvér, második Varga Réka, harmadik Kiss Hanga. A másodikosoknál első helyen végzett Tálas Regő, másodikon, Kőszegi Zsófia, harmadikon pedig Csató Tamás. A harmadik osztályosoknál a legjobban szerepelt Budai Veronika, őt követte, Belicza Panna majd pedig Hürkecz Milán. A negyedik osztályosoknál első lett Anka Benedek, második Klingert Georgina, a harmadik pedig Szénási Bertalan. Minden részt vevő kapott csokit, a helyezettek pedig oklevelet és könyvet.