1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Fát, cserjét ültettek a lakiteleki önkéntesek

Települési faültetésre invitálta a Faluszépítő Egyesület és az önkormányzat a lakiteleki, segíteni akaró embereket. Az óvoda és az általános iskola előtti részt kellett fákkal, cserjékkel, örökzöldekkel beültetni.

 

Március 22-én reggel nyolc órára várták az óvoda melletti parkolóba azokat, akik részt kívántak venni, a már hagyományosnak mondható faültetési akcióban. Korábban ugyanis két alkalommal, egyszer József, másszor Erzsébet napon ültettek fát közösen a helybéliek. Ezúttal több mint százan vállalták azt, hogy segédkeznek a munkálatokban. A legfiatalabb mindössze három éves volt, a legkorosabb pedig már meghaladta a 75. évét. Még egy várandós kismama is ott volt, hogy segítsen.

Felföldi Zoltán polgármester tájékoztatója után szétszéledtek a jelenlévők, és mindenki megpróbálta megtalálni azt a helyet, ahol hasznosan tud tevékenykedni. Az iskola udvarán a már korábban kialakított gyalogos út mind két oldalán fákat helyeztek a földbe. Itt történt egy kis baki, ugyanis annyira akart mindenki, hogy nem figyeltek kellően a fák fajtájára és arra sem, hogy egyenesen kerüljenek a kiásott gödrökbe. Így néhány fát ki kellett venni és újra kellett ültetni. Ez azonban nem jelentet problémát, mert akadt segítség bőven. Nem feledkeztek meg a locsolásról sem, amiben az önkéntes tűzoltók és az iskola karbantartói vállaltak nagy szerepet. Három óra leforgása alatt hetvenegy fa és nyolcszáz cserje került a földbe az összefogás eredményeként. Addig, míg a település egyik központjában szorgos kezek dolgoztak, a községháza udvarában birkapörkölt főtt a bográcsokba. A munka végeztével mindenki megkóstolhatta, hogy az alkalmi szakácsok milyen munkát végeztek. Abban sem, és a fa, cserje ültetésben sem lehettet hibát találni.