1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Történelmi vetélkedő középiskolásoknak

A Keresztény Élet Szerkesztősége a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány és a lakiteleki Eötvös Iskola történelmi csapatversenyt hirdetett, A legnagyobb magyar címmel, középiskolások számára. A vetélkedő témája Széchenyi István élete és a reformkor története volt. A döntőbe jutott tizenkét csapat tagjai kitűnően felkészültek a témából. Ezt jelezte az is, hogy az első helyen azonos pontszám alakult ki a Clock (Budai Cisterci Szent Imre Gimnázium) és a Lehel apródjai (Jászberényi Lehel vezér Gimnázium) csapatai között. A harmadik helyet a balassagyarmati Fortisimi csapat szerezte meg. Lezsák Sándor bejelentette, hogy az első hat helyezett csapatot négy napos Széchenyi emlék túrára viszi el az idei esztendő nyarán.

 

.