1. 2024.04.16. kedd, Csongor
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Lakiteleki vereség a listavezetőtől

A megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság Északi csoportjában a 19. fordulóban Városföldre utazott a lakiteleki csapat. A bajnokságot magasan vezető hazaiak voltak a mérkőzés esélyesei, míg a vendégek meglepetést szerettek volna elérni.

 

A városföldi pálya nem igazán kedvező azoknak a csapatoknak, akik nagyobb pályához szoktak. Talán a megye egyik legkisebb pályája nem kedvezett a lakitelekieknek sem, akik nagyobb küzdőtérhez szoktak. Fiatal, gyors játékosai nem tudták kihasználni adottságaikat a mérkőzés során. Az első félidő jó játékot hozott, mind két csapat a támadásokra összpontosított. Bár a városföldiek birtokolták többet a labdát, a vendégeknek voltak több helyzeteik, ezeket azonban nem tudták gólra váltani. Kimondottan jó színvonalú mérkőzést produkáltak a csapatok. A második játékrészben változott a helyzet. Ezúttal is a hazaiak voltak mezőnyfölényben, aminek az lett az eredménye, hogy gólt tudtak elérni. Egy kapu előtt kavarodás után a védők és a lakiteleki kapus is hibázott, így sikerült megszerezni a vezetést a városföldieknek. A vendégek azonban nem adták fel. Küzdöttek, harcoltak az egyenlítésért, de ezt nem sikerült elérniük sőt, egy hatalmas les után újabb gólt szereztek a hazaiak. Ez a találat már eldöntötte a mérkőzés sorsát. A mutatott játék alapján a döntetlen igazságosabb lett volna.

Városföld–Lakitelek 2–0 (0–0)

Városföld, 120 néző. Vezette: Suba Z. (Vincze, Fődi)

Városföld: Házi – MÁRICS, Kertész (Puskás), Nagy (Szabó G.), GUTTYAN, Jaskó (Pánczél), KISS Sz. Kiss L. (Kuklis), Kovács Zs., Huber (Hencz), Szabó P. Játékos-edző: Nagy Lajos

Lakitelek: Balla – ifj. Tóth, Polyák (Magyar), Seres (Tánczos), KOVÁCS J., BARNA (Kotvics), SUBICZ, Lángos, Győri, Erős, TAMÁSY (Szabó Á.). Edző: Tóth Sándor

Gól: Jaskó, Kiss. Ifi: 2–2