1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Horgászversenyek a tiszakécskei Holt-Tiszán

Az elmúlt hétvégén szombaton és vasárnap is horgászversenyt rendeztek a II-es Holt-Tiszán. Szombaton a Krézi Károly emlékverseny zajlott, vasárnap pedig a King-Baits nemzetközi verseny.

 

Hatodik alkalommal rendezte meg a Krézi Károly emlékversenyt a kiskunfélegyházi horgász egyesület. Mind a hatszor a II-es Holt-Tiszán, mert Kiskunfélegyházán nincs akkora vízfelület, amelyen meg lehetne rendezni egy ekkora versenyt. Három megye: Pest, Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok horgász élvonala vett részt összesen hatvan nevezővel. Ahhoz képest, hogy fronthatás volt, háromirányú szél fújt, hat kiló hal kifogása alatt nem lehetett dobogóra állni. Stinner Ferenc a helyi horgászegyesület elnöke elmondta, hogy jól sikerült versenyt rendeztek, egy bottal és úszóval lehetett horgászni. Amatőrök csak minimális számban voltak, többségében profik versenyeztek. Pecás szempontból még nagyon az év elején járunk, ezért a horgászok ki vannak éhezve a versenyekre. Mivel még hideg a víz, finom szerelékkel lehetett fogni a halat, ami igazi kihívást jelentett a kora tavaszi verseny.

Vasárnap első alkalommal rendezték meg ugyancsak a II-es Holt-Tiszán a King-Baits Feeder Triatlon Kupát. A három fordulóból álló versenysorozat első fordulója volt a tiszakécskei. A sorozat részt vevői „nehézfegyverekkel” horgásznak. Elsősorban olyan helyekre mennek, ahol nagy pontyok vannak. Stinner Ferenc arról tájékoztatta őket, hogy a II-es Holt-Tiszán finomszerelékes versenyre alkalmas pályát alakítottak ki. Inkább keszegre, kárászra számítsanak. Ettől függetlenül ebben az évben már negyven mázsa pontyot telepítettek a holtágba. Nem csak az ország minden tájáról érkeztek horgászok, de még Szlovákiából is, így nemzetközivé vált. Érdemes volt benevezni, mert a három forduló győztese nem kevesebbel, mint nyolcszázezer forinttal lesz gazdagabb. A tiszakécskei egyesület a pályát és a feltételeket biztosította a versenyzőknek. Ezen a versenyen az 58 induló összesen 327 kiló halat fogott. Volt közöttük, ponty, amur, kárász, dévérkeszeg. A legnagyobb hal egy ponty volt, ami 3.4 kilót nyomott. Mindössze egy versenyzőnek nem sikerült halat fognia. Az első helyet Ladányi Béla szerezte meg 17,290 kiló hal volt a szákjában. Második helyen Csampa György végzett 12.550-el, míg a dobogó harmadik fokára Pető Barna állhatott fel, mert 12.350 kiló halat sikerült fognia.