1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Húsvéti sokadalmat tartottak Lakiteleken

A helyi Magyar Vándor-ló Hagyományőrző Egyesület első alkalommal szervezett húsvéti sokadalmat, az ünnep első napján délután, a művelődési ház előtti parkban. Délután egy órakor lovas kocsiról, legények zenével csalogatták a programra a helybélieket. Nézőkből nem is volt hiány. A programban először az ifjúsági táncosok léptek színpadra, majd pedig az óvodások mutatták be produkciójukat . A szervezők több mint hetven szépen díszített tojást rejtettek el a parkban, amit a gyereknek kellett megtalálni. Akinek sikerült, az hazavihette. Nagy érdeklődés mellett zajlott a nyuszi futtatás, bár a tapsifülesek nem igazán akartak előre haladni, inkább egymással foglalkoztak. Végül is néhány perc elteltével sikerült a mintegy öt méteres szakaszt három nyúlnak megtennie. A következő versenyen csúzlival lehetett lőni fából készült kakasra, a helyezettek jutalmat kaptak. Kiválasztották a legszebb nyuszit is, de nem volt könnyű dolga a zsűrinek. Nagy várakozás előzte meg a locsolkodást. A régi hagyományokhoz híven nem kölnivel, hanem vödörben lévő vízzel locsolkodtak a népviseletbe öltözött legények. A locsolkodás eredményeként, nem maradt száraz a ruha a lányokon. Az egyesület a húsvéti sokadalomból hagyományt szeretne teremteni.