3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.12.07. szombat, Ambrus
  2. |
  3. 3 °C
  4. |

Elméleti és gyakorlati feladatok a Buzás Napon

Rendhagyó volt a mostani, április 23-án megtartott Buzás Nap, amit az általános iskola már évek óta megszervez, ilyenkor tavasszal. Ezúttal nem hívták meg a környező települések iskoláinak tanulóit, hogy részt vegyenek a programokban, csak a nyárlőrinci diákok versenyeztek egymással. A sportban viszont már más települések iskoláinak csapatai is részt vettek.

 

Az alsó és a felső tagozatos tanulók természetesen külön-külön versenyeztek. Az alsó tagozatos diákok komplex feladatot kaptak, ami három részből állt. Az első állomáson irodalom, szövegértés, rejtvények, játékos feladatok szerepeltek. A második állomáson szintén játékos feladatokat kellett megoldani, valamint nyelvtani ismeretekről kellett tanúbizonyságot tenniük a gyerekeknek. A harmadik állomáson matematikai és környezeti feladatokat kellett megoldaniuk. Természetesen minden feladatot pontoztak és az alapján állt össze az eredmény.

A felső tagozatosoknak négy feladatuk volt, ami több apró részből tevődött össze. A múzeumi sétában régi tárgyakat, eszközöket - összesen tízet - kellett felismerni és hozzárendelni a tárgyak funkcióját. Ezt követően a művészeti teremben régi, már nem használt székek támláját és ülőkéjét népi motívumokkal kellett díszíteni. A diákok csak zsírkrétát használhattak. A titkos helyek elnevezésű feladatnál három nyárlőrinci légi felvételekről kellett az ott bejelölt helyeket megtalálni, és a kitűzött feladatokat megoldani. Ezek közé tartozott a labdarúgó pályán lévő bélyegzővel lebélyegezni a feladatlapot, német nyelvről kellett fordítást végezni a művelődési házban, a romkertben kihelyezett tablókról pedig adatokat kellett kigyűjteni. Az utazás című helyen Braille-írással írt utasítás alapján térképről kellett megkeresni egy földrajzi helyet, számítást és mérést kellett végezni. A tornateremben, ami ezúttal a Galapagos-szigeteket rejtette, zsákmányt, élelmet kellett szerezni. „Csónakkal” kellett egyik helyről eljutni a másikra. „Fáról” kell gyümölcsöt szedni, ami ezúttal azt jelentette, hogy fel kellett mászni a kötélre és az ott felakasztott labdát meg kellett érinteni. Horgászni is kellett halakat. Ebben az volt a nehéz, hogy a halakat papírok alkották, amiben mágnes volt, csak úgy, mint a horgászbot végén. Így kellett legalább egy halat a partra húzni. Nem volt egyszerű feladat! Dartssal, fúvócsővel, befőttes gumi parittyával kellett állatokat eltalálni, majd szintén „vízből” kellett „állatokat” kihalászni. A mini színház helyen három kulcsszó (léghajó, alma, telefon) alapján kellett történetet írni, és azt bábjáték formában előadni.

Felsősök versenyének eredménye 1. MTK Ultrák: Bálint Tibor, Kulcsár Tamás, Kaszala András, Tóth Tamás. 2. 4-es csapat: Bognár Ádám, Magyari Norbert, Plank Kata, Golovics Alíz. 3. Angry Birds: Nagy Bálint, Kerekes Adrienn, Németh Natália, Németh Magdolna

Alsós eredmények: 1 Németh Janka, Szabó Brigitta, Lovász Réka, Palatinus Zalán, 2. Kiss Brigitta, Varjasi Dóra, Rimóczi Hédi, Túri Bálint. 3. Csille Kevin, Széll Fruzsina, Ürmös Fanni, Szakács Kálmán.

Délután a sport játszotta a főszerepet. A felső tagozatosok labdarúgásban, az alsósok kapitánylabdában mérték össze tudásukat. Mind a két korosztályban öt-öt csapat vett részt. Eredmények, labdarúgás: 1. Tiszakécskei Református Iskola, 2. Nyárlőrinc, 3. Szentkirály. Kapitánylabda: 1. Tiszakécskei Móricz Iskola, 2. Nyárlőrinc, 3. Szentkirály.