1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Helyi alkotók műveiből nyílt kiállítás Nyárlőrincen

Művészet a mindennapi ember szemében címmel, első alkalommal nyílt, csak helyi alkotók műveiből kiállítás a művelődési házban.

 

Zayzon Jenőné jegyző megnyitó beszédében elmondta, hogy a címnek kettős jelentése van, ahogyan a kiállítás is kettős célt szolgál. Egyrészt az volt a cél, hogy a helyi elismert művészek mellett, illetve azokkal együtt, a közösség számára kevésbé ismert, még felfedezetlen alkotók, ifjú tehetségek is megmutathassák értékes munkáikat. Másrészt, hogy ezek az alkotói teljesítmények a művészetet nem művelő emberek, közösség egésze előtt is ismertté váljanak. A hagyományos, népi jellegű tárgyakat az anyag nagysága és a kiállítás témája miatt most nem akarták kiállítani. A nyár folyamán azonban szeretnének ezekből is egy tárlatot készíteni és megmutatni a közösségnek, mivel már egy külön kiállításnyi anyagot sikerült lajstromba venni.

A kiállítás létrejöttében nélkülözhetetlen szerepe volt az alkotóknak: Bánföldi Ferenc fazekas mesternek és tehetséges diákjainak, Fajka József Tamás tanárnak és Buzás János Általános Iskolás tanítványainak. Továbbá: Bodri Jánosnak, Bodri Mariannak, Golovics Ilonának, Jokhel Gergelynek, Kővágó Máriának, Marsa Máriának, Németh Ildikónak, Nyúl Zsuzsannának, és Tóth Melindának. Ők bocsájtották rendelkezésre műveiket.

A kiállítást az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér, valamint az önkormányzattal közösen szervezte. Zayzon Jenőné köszönetet mondott Jokhel Árpádnak, Pénzváltó Istvánnak, Nyúlné Hajagos Erzsébetnek és a polgármesteri hivatal dolgozóinak a kiállítás megszervezésért, a tárgyak elhelyezésért. Reményét fejezte ki, hogy mindenki tetszését el fogja nyerni a tárlat és örömmel fogják megcsodálni a különféle alkotásokat. Hozzátette, hogy az elkövetkezendő időben még sok hasonló programmal fogják majd a település kulturális életét gazdagítani. Egyfajta hagyományt is szeretnének teremteni a különféle kiállításokkal, hogy a kulturális élet színesebbé tegyék. Ennek apropóján néhány hónap múlva Nyárlőrinc hagyományos, népies jellegű tárgyaiból terveznek kiállítást.