1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 19 °C
  4. |

Harmadik helyen fejezték be a bajnokságot

Befejeződtek a megyei II. osztályú labdarúgó bajnokság északi csoportjában a küzdelmek. Az utolsó forduló azt hivatott eldönteni, hogy a Lakitelek megszerzi-e a harmadik helyet.

 

Abban minden lakiteleki szurkoló reménykedett, hogy hazai pályán nem lesz nehéz Bugac csapatát legyőzni, akik cserejátékos nélkül érkeztek a találkozóra. Nem csak győzelem, de döntetlen esetén is bronzérmes lett volna a csapat. A találkozó előtt játékosok és vezetők a fényképezőgép elé álltak, hogy maradandó emlék legyen arról, kik harcolták ki a harmadik helyet. A kezdőrúgást Holló Gábor végezte el, aki egykoron játszott a lakiteleki csapatban. A barátai lepték meg ezzel, legénybúcsúja alkalmából. A mérkőzés kicsit döcögősen indult a hazaiak szempontjából. Majd nem a félidő feléig kellett várni az első gólra, amit Subicz Norbert szerzett. A félidő befejezése előtt nem sokkal Győri Sándor volt eredményes. A második játékrészben folytatódott a gólgyártás Lángos László révén, aki a gólját születésnapos főnökének Gulyás Imrének ajánlotta. Két perccel később ismét Győri Sándor volt eredményes, majd Szabó Ádám is részt vállalt a gólszerzésben. A második játékrészben több száz százalékos helyzetet is kihagytak a fiúk, így maradt az 5-0-as eredmény. Hozzá kell tenni, hogy Balla Tamásnak is volt néhány bravúros védése. A találkozó után mindenkit megvendégeltek kakaspörkölttel.

A nyárlőrinciek az utóbbi fordulókban jól szerepelő Jakabszállás otthonába utaztak. Az előző években mindig nagy harcot vívott egymással a két csapat és legtöbb esetben a hazaiak nyerték meg a mérkőzéseket. Ezúttal nem így történt. Bali Gábor már az első negyed óra végén betalált a jakabszállási kapuba. Újabb negyed óra elteltével Farkas Márk volt eredményes, majd nem sokkal utána Balog Béla. A második félidőben is folytatódott a vendégek gólgyártása. Forgó Zoltán. Bali Gábor és a rendes játékidő utolsó percében Mohácsi Marcell révén. Nem született meglepetés, Jakabszállás-Nyárlőrinc 0-6. A nyárlőrinciek a második helyen fejezték be a bajnokságot. Tiszaalpár szabadnapos volt, ők az ötödik helyen végeztek.

A megyei I. osztályban játszó tiszakécskeiek hazai pályán súlyos vereséget szenvedtek Kiskunmajsától. Már az első félidőben 0-5 volt az eredmény, Domonics Norbertet a 43. percben a játékvezető kiállította. Ez végleg megpecsételte a vendéglátók sorsát. A második játékrészben még hét alkalommal kellett a hálójukból kivenni a labdát. A találkozó vége felé hét perc alatt öt gólt kaptak. A vendégek közül Kitl Zoltán hat gólt szerzett. Tiszakécske-Kiskunmajsa 0-12. A bajnokságból még két forduló van hátra.