1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Megnyitották a 34. Veterán Kerékpárosok Világtalálkozóját

Ünnepélyes keret között nyitották meg június 25-én este a tiszakécskei Móricz Zsigmond Gimnázium tornatermében a 34. Veterán Kerékpárosok Világtalálkozóját és Versenyét.

 

Nagy elismerés az, nem csak Tiszakécske, de Bács-Kiskun megy és Magyarország számára is az, hogy a Tisza-parti kisváros rendezheti meg a világtalálkozót. Köszönhető ez legfőképpen Halápi Sándor velocipéd kerékpárosnak, aki a főrendezői feladatokat is ellátja a versenyek alatt. Az előzetes regisztrációk alapján tizenöt ország százhatvan versenyzője vesz részt különböző, hatvan évnél idősebb kerékpárokkal a küzdelemben. Legtöbben Csehországból érkeztek a legmesszebbről pedig Kanadából és Indonéziából. A megnyitón Kovács Ernő polgármester köszöntötte a sportolókat. Elmondta, hogy a városban két termálfürdő is működik, és aki ott megfűrdik az másnap új erőre kap. Eredményes versenyzést kívánt mindenkinek.

A Nemzetközi Veterán Kerékpár Szövetség (International Veteran Cycle Association, röviden IVCA) elnöke, Alain Cuvier beszédében hangsúlyozta, hogy a 34. világtalálkozó lehetőséget biztosít mindenki számára, hogy kipróbálhassa magát. Nagy várakozással tekintenek a magyarországi versenyre. A rég és új kerékpárok alkalmat biztosítanak arra, hogy összehozzanak lelkes amatőr versenyzőket és gyűjtőket egyaránt. Most is összegyűltek, mint minden évben, hogy megosszák egymással tapasztalataikat. Elismerően szólt Halápi Sándorról és reményét fejezte ki, hogy a verseny után többet tudnak majd a sportolók és hozzátartozóik Magyarországról és annak kultúrájáról. A Tiszakécskén megrendezett 34. világtalálkozóra pedig jó szívvel fognak emlékezni. Alain Cuvier elhozta azt a kis szobrot is, amely egy velocipéd kerékpárt ábrázol és amait az elmúlt évi győztes vihetett haza.

A beszédek szünetében és a technikai tájékoztatás közben a Szentkirályi Tánccsoport fergeteges táncot mutatott be a jelenlévők hatalmas tapsa mellett.