1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Csehország aratott a veterán kerékpárok sprint versenyében

A tiszakécskei Veterán Kerékpárok Világtalálkozóján, szombaton délelőtt a rövid távú versenyeket bonyolították le. A versenyzőknek egy mérföldet, vagyis 1600 métert kellett megtenniük, ami három kört jelentett a forgalomtól teljesen lezárt pályán.

 

A szervezők mindent megtettek annak érdekében, hogy ne történjen baleset. Négy éles kanyar volt a pályán, de mindenhova szalmabálákat tettek, hogy ha valaki kicsúszik, ne üsse meg magát. Szerencsére nem történt baleset, pedig néhányan nagyon gyorsan tudtak menni történelmi kerékpárjukkal. Nem csak felnőttek, de a gyerekek is indultak. Sajnálatos módon kevés magyar sportoló nevezett. A csehek viszont kitettek magukért, nem csak létszámban, de teljesítményben is. Két kategória kivételével valamennyi futamon ők állhattak fel a dobogó legfelső fokára.

Örülök annak, hogy Magyarországon először Tiszakécskén rendezhettük meg a történelmi kerékpárok világtalálkozóját és versenyét – mondta Halápi Sándor főszervező. Sokat dolgoztunk azért, hogy az elvárásoknak megfeleljünk. Úgy érzem, hogy sikerült mindenben a maximumot nyújtanunk. Külföldi versenyző társaim és elégedettségüket fejezték ki, tetszett neki az, amit Tiszakécskén tapasztaltak. Sok gratulációt kaptam tőlük, ami nagyon jól esett. Természetesen az elismerés nem csak nekem jár, hanem mindenkinek, aki részt vett a munkában, a segítőktől a támogatókig bezárólag. Ez egy csapatmunka volt, amit úgy érzem sikerült jól megoldanunk. Sokat dolgoztunk azért, hogy mindenki elégedett legyen, nem csak a találkozó négy napján, hanem az elmúlt két évben. Köszönet érte mindenkinek. Most egy kicsit fáradt vagyok, de ezt ki lehet pihenni. Örülök annak, hogy a vállalt feladatot jól tudtuk megoldani.

A futamok után délután felvonulást tartottak a város utcáin. Korhű ruhában jelentek meg a történelmi kerékpárok kedvelői, akikhez csatlakoztak helyi és más településekről érkező biciklisek is, így több százan tették meg azt az öt kilométeres utat, amit kijelöltek számukra. Több helyen is megálltak, ahol frissítővel és zenével "kínálták" meg őket.

Eredmények, veterán tömlős férfi: 1. Mihel Dusan (Csehország.), 2. Jedlicka Antonin (Csehország.), 3. Harkai István (Magyarország). Replika velocipéd férfi: 1. Jiri valenta (Csehország), 2. Gerald Minichofer (Ausztria), 3. Kotrba Jaroslav (Csehország). Veterán tömlős női: 1. Skarkova Jana (Csehország), 2. Kvetoslava Spitzerova (Csehország), 3. Monique Reijnerse (Hollandia). Futógép: 1. Jiri Fiala, 2. Josef Sohaj, 3. Karel Spitzer (mind három Csehország). Speciális, sport, váltó, női: 1. Maj-Britt Gottfridson (Sédország), 2. Kvetoslava Csiky (Németország), 3. Cernohovsova Jarmila (Csehország). Eredeti velocipéd, férfi: 1. Rybarik Pavel (Csehország, 2. Kotrba Tomas (Csehország), 3. Fanz Seggl (Ausztria). Gyermek: 1. Kristyna Mihlova (Csehország), 2. Winkler Klara (Németország), 3. Anecska Valentova (Csehország). Tandem: 1. Idge Nannt és Stanislav Kalina (Németország), 2. Jan Sup és Jana Supova (Csehország), 3. Jana és Tereza Uhlirova (Csehország).