1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Alkotótábor már huszonegyedik alkalommal

Ez már a huszonegyedik alkotótábor, amit a tiszaalpári önkormányzat megszervez. A tábor lakói ezúttal is a budafoki Mészáros László Képzőművészeti Kör, valamint a kiskunfélegyházi Holló László Képzőművész Körből érkeztek, de vannak vendégalkotók is.

 

A tábort az előző évhez hasonlóan az óvodában rendezték be, alkotni pedig a Kádár Lajos Közösségi Házban tudnak a művészek. Persze vannak olyanok is, akik kint a természetben készítik el munkájukat. A Kárár Lajos Közösségi Ház udvarán hárman is dolgoztak ott jártunkkor. Az árnyékos részen alakították, formálták képeiket. Volt, aki a földön, vagy széken ülve, vagy éppen állva végezte a feladatát. Bent a házban asztalok mellett folyt a munka. Mindenki kis sarkot alakított ki magának, körbebástyázva eszközökkel, anyagokkal, hogy a legjobb művet tudja megalkotni. Köztük volt Török Tamás művészeti vezető is. (A másik művészeti vezető Neiberger István.) – Főleg a plain air (szabadban végzett) festészet dominál most a táborban – mondta Török Tamás. Szép a táj, ami adja az ihletet az alkotóknak. Működik grafikai műhely, linómetszés, pasztellrajzolás, sima tanulmányrajzolás, de még tűzzománc készítés is. Ez utóbbiban inkább organikus formák jelennek meg, főleg virág motívumokkal. A táborlakók egy része a természetben szeret festeni, van, aki vázlatok alapján dolgozik, de olyan is akad, aki elképzelés alapján készítik el műveit. Természetesen időjárás és témafüggő is az, hogy ki mit örökít meg. Van olyan alkotó, akinek konkrét impresszió kell, ő nem a helyszínen dolgozik, hanem gyorsan színvázlatokat és ceruzarajzot készít, majd a műteremben elképzelése alapján csinálja meg a képet. Az alkotók egy része visszatérő, de mindig vannak újak is. Ez az arány most olyan 70-30 százalékos. A szabadságolások és egyéb elfoglaltságoktól is függ az, hogy ki tud eljönni. Próbálom színesíteni is a tábort, hogy ne mindig ugyanazok legyenek. Ezúttal tudtam hívni olyan vendéget is, aki nem Holló körös. Fiatal, most végzett grafikus hallgató.

A tábor végén természetesen ezúttal is lesz kiállítás. A tárlat anyagát Török Tamás, Neiberger István és Biczók Mihály fogja összeállítani, téma és minőség alapján. Ezúttal a piac zárt részében helyezik majd el a képeket, a kiállítást július 12-én szombaton nyitják meg, és másnap vasárnapig lehet megtekinteni.