3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.12.07. szombat, Ambrus
  2. |
  3. 3 °C
  4. |

Elkészült a megyei labdarúgó bajnokság csoportbeosztása

Tizenöt, tizenhat, tizenhárom. Ezek nem valami szerencseszámok, hanem ennyi csapat indul a következő labdarúgó bajnokságban a megyei I. és II. osztályban.

A megyei labdarúgó igazgatóság elkészítette a 2014/2015-ös bajnokság csoportbeosztását. Ebből kiderül, hogy a megyei I. osztályban nem lesz változás, ugyan azok a csapatok indulnak, amelyek az előző bajnokság tavaszi fordulójában szerepeltek. Senki sem esett ki, a télen visszalépett Hetényegyházán kívül minden csapat ott lesz a rajtnál. A megye II. osztály déli csoportja, csak úgy, mint az előző bajnokságban ezúttal is tizenhat csapatból áll. A változás csupán annyi, hogy a Vaskút kiesett, helyét a Csávoly foglalja el. A legnagyobb változás a megyei II. osztály északi csoportjában lesz. A Ballószög és a Dunavecse a megyei III. osztályba nevezett, a Harkakötöny nevét pedig egyik osztályban sem lehet olvasni. A megyei III. osztályból felkerült a KHTK II. csapata, a harmadik helyen végzett Bócsa, valamint újra próbálkozik a II. osztállyal a Kerekegyháza is. A megyei III. osztály déli csoportjában 11, az északiban 12, a keletiben 14, a nyugatiban pedig 13 csapat fog majd a 2014/2015-ös bajnokságban játszani. Az első fordulót augusztus 16-17-én játsszák.