3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2018.05.27. vasárnap, Hella
  2. |
  3. 25 °C
  4. |

Hatalmas kátyúk a lakiteleki utcákon

Rossz állapotban vannak a nagyközség szilárd burkolatú útjai. Óriási lyukak keletkeztek tél óta az utcákon. Az önkormányzat egyelőre nem tud mit kezdeni a közlekedést akadályozó helyzettel.

 

Évek óta csak foltozzák a régebben elkészült szilárd burkolatú utcákat Lakiteleken. Minden tél után óriási lyukak keletkeznek, de az önkormányzatnak csak foldozásra van pénze. Az elmúlt években saját erőből és saját kivitelezéssel már a nyár elején megszüntették a közlekedést akadályozó gödröket, most azonban még nem történt semmi sem. A településen élők egyre türelmetlenebbek. Akadnak olyanok is, akik azt mondják, hogy mindegy, hogy mivel, de valamivel töltsék már fel, az autók számára veszélyes lyukakat. – Pályázatot írtunk ki a kátyúzás megvalósítására – mondta Felföldi Zoltán polgármester. Olyan férfiak segítségére számítottunk volna, akiknek nincs munkájuk. A kátyúzással jó néhány hétig tudtak volna dolgozni. Összesen ketten jelentkeztek, de közülük az egyik orvosilag alkalmatlan volt a munkára. Egy emberrel pedig nem lehet nekilátni a munkának. Természetesen szakmai irányítást is az önkormányzat biztosította volna. Tudjuk mi is, hogy a jelenlegi helyzeten változtatni kell, ezért most már nem önerőből, hanem egy ezzel foglalkozó céggel szeretnénk a kátyúzást megvalósítani. Beszéltünk is egy tiszakécskei céggel, akik csak augusztus hónapban tudnák elkezdeni a munkát. Van még egy kiskunfélegyházi vállalat is, de velük eddig még nem vettük fel a kapcsolatot. Tisztában vagyunk azzal, hogy a jelenlegi helyzet veszélyes, főleg azoknak a gépjárművezetőknek, akik nem ismerik az utcákat és nem tudják, hogy hol vannak a kátyúk. Türelmet kérek mindenkitől. Megpróbáljuk a kátyúkat a legrövidebb úton megszüntetni – mondta a településvezető.