1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást az államfő

Október 12-ére írta ki az önkormányzati választást Áder János köztársasági elnök szerdán.

Az alábbiakban szó szerint közöljük az államfő nyilatkozatát, amely a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is olvasható:

Elnöki nyilatkozat a 2014. évi önkormányzati választás kiírásáról

Falvaink, városaink, megyéink önkormányzatai legújabb kori demokráciánk nélkülözhetetlen tartópillérei. Az önkormányzatiság elve olyan alkotmányos érték, amely a helyi közösségekhez tartozók demokratikus akaratnyilvánításán nyugszik. Ezért fontos, hogy az őszi választások alkalmával a polgárok minél nagyobb számban szóljanak bele saját közösségeik sorsának alakulásába. Kiemelten fontos az is, hogy a választások lebonyolításának minden alkotmányos feltétele biztosított legyen.

Az Alkotmánybíróság 2014. július 21-én meghozott határozata egyértelmű és világos helyzetet teremtett az önkormányzati választások törvényi szabályozásában. Az Alkotmánybíróság döntését követően semmilyen olyan alkotmányos aggály nem vethető fel, amely befolyásolhatná a 2014-es önkormányzati választások törvényes kiírását és lebonyolítását.

Azzal, hogy az Alkotmánybíróság hétfői döntése pontot tett a választások rendjét befolyásoló vitás kérdések mindegyikére, minden akadály elhárult a választások kiírása elől. Ezért – élve köztársasági elnöki jogkörömmel – a mai napon meghozott államfői határozatommal 2014. október 12-ére tűzöm ki az önkormányzati választások időpontját.

Áder János

Magyarország köztársasági elnöke

Forrás: MTI