1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Döntetlenben egyezett meg a két esélyes

Hat fordulót már lebonyolítottak a Kárpát-medencei Sakkozó Magyarok találkozójából, a Lakitelek Népfőiskolán. A kilencfordulós svájci rendszerű versenyben az azonos pontszámú versenyzők játszanak egymás ellen.

 

Seres László szerint két esélyes a verseny végkimenetel. A megyei sakk szövetség főtitkára a Romániában élő Levay Sorint, és a szerbiai Simonyi Zoltánt tartja a legesélyesebbnek arra, hogy a végső győzelmet is megszerezze. Bár mint fogalmazott, van egy-két olyan versenyző, akik esetleg fel tudja őket bosszantani. Az ötödik forduló után Levaynak és Simonyinak is egyaránt 4.5–4.5 pontja volt, így egymás ellen játszottak, és döntetlenben egyeztek meg. Így mind a kettőjüknek 5-5 pontja van. Ugyan csak öt pontot szerzett a szerbiai Varjas Sándor is aki a szlovákiai Balogh Péternél bizonyult jobbnak a hatodik fordulóban.

A versenyen nincs különbség férfi és nő, gyermek és felnőtt között. Mindenkit a tudása alapján mérnek. A felnőttek között a legtapasztaltabb induló a 81 éves Erdélyből érkezett Dán Ferenc, a legfiatalabb pedig a kecskeméti Papp Marcell Imre, aki még csak kilenc esztendős. Érdekes volt megfigyelni, hogy a fiatalabbak kevesebb ideig gondolkodnak egy-egy lépésen, mint az idősebbek. Csütörtökön délután Sinka Brigitta adott negyvennégy mezőn szimultánt. A nyolcvan hat éves nagymester ebből tizenhatot megnyert, hetet elveszített, huszonegy pedig döntetlennel végződött. A sakk nagymester már húsz éve nem játszott hivatalos partit, csak szimultánokat. Lakiteleken játszotta 11553-at Arra törekszik, hogy elérje a világon a legtöbb szimultánt jegyzett partit, ami 1360 körül van. Amint megtudtuk, már gyermek korában magába szívta a sakk szeretetét. A bábukkal babázott, azokat felöltöztette. Több mint nyolcvan éve a sakk bűvöletében él.