1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Negyedszázados évfordulót ünnepeltek Tiszaugon

A hagyományokhoz híven ökumenikus istentisztelettel kezdődött a kis település 25. falunapja a református templomban. A negyedszázados évfordulót méltó módon ünnepelték meg.

 

Az ökumenikus istentiszteleten, melyet Muzsik Tamás református lelkész, Rausz József katolikus plébános és Varga Tamás diakónus tartott, ott volt Hegedű Jánosné korábbi, és Sinka Ferenc jelenlegi polgármester is. Az egyházi szertartás után arra kérték Hegedűs Jánosnét, aki tizenhat évig irányította a település életét, hogy elevenítse fel, milyen elgondolásból született meg a falunapi rendezvény. A környező települések közül ugyanis Tiszaugon rendeztek először falunapot, amit az iskola udvarán tartottak, és úttörők voltak ebben a kezdeményezésben. A következő évben két helyen, az iskola udvarán és a labdarúgó pályán voltak az események, de rá kellett jönniük, hogy az megoldás nem jó, mert a két helyszín megosztotta az embereket, és a szervezők sem tudtak odafigyelni mindenre. Minden évben sokan segítettek abban, hogy megfelelő színvonalú programot tudjanak nyújtani a község lakóinak, mert vonzóvá és érdekessé akarták tenni a falunapi eseményeket. A tomboláknál arra törekedtek, hogy olyan tárgyakat adjanak, amelyek hasznosak. Az első falunapon kisorsoltak egy építési telket, de sajnálatos módon a mai napig sincs beépítve. A programokat is vonzóvá szerették volna tenni. Olyan színészeket, énekeseket hívtak, akiket a közönség ismert és szeretett. Meg is lett az eredménye, mert mindig sokan voltak kíváncsiak rájuk. Később a képviselő-testület döntött arról, hogy ismerjék el azoknak a munkáját, akik sokat tettek a településért. Bevezették az arany, ezüst és bronz fokozatú díjakat. Az elmúlt huszonöt évben húszan részesültek arany fokozatú kitüntetésben, Az emlékplaketten kívül arany pecsétgyűrűt is kaptak a díjazottak. Az arany fokozat mellett tizenhárom ezüstöt, és tizennégy bronz fokozatot adományozott a képviselő-testület az arra érdemeseknek. Valamennyien helyi lakosok voltak. A falunapnak mindig része volt az istentisztelet, a kenyérszentelés és a kis cipó osztás, amit, azóta is megtartanak. Tűzijáték is hozzátartozott a falunapi programokhoz, hogy azok, akik nem tudnak elmenni más településekre megnézni egy ilyen látványosságot, azok helyben láthassák. Sinka Ferenc emlékéremmel köszönte meg Hegedűs Jánosné munkáját.

Minden évben a falunapon adják át a kitüntető díjat. A képviselő-testület úgy döntött, hogy ebben az évben a Tiszaugért díjat Radványi László kapja, aki arborétumot akar megvalósítani a községben. Radványi László hatalmas harcot vív a szárazsággal, a közömbösséggel és azokkal az emberekkel, akik szeretik elvinni az értékes növényeket – mondta Sinka Ferenc. A gyermekéveit Tiszaugon töltötte, nagyok sok szeretetet kapott a település lakóitól. Később felnőtt korában döntött arról, hogy ezt a szeretetet megpróbálja visszaadni a község lakóinak. Így jutott arra a gondolatra, hogy arborétumot fog kiépíteni, amit 1995-ben kezdett el. Sajnálatos módon a díjat nem tudta átvenni, azt majd később fogják neki átadni. Sinka Ferenc ezt követően az elmúlt évek fejlődéséről, beruházásairól beszélt.

Az ökumenikus istentisztelet és az ünnepség után a jelenlévők átmentek a szomszédos pincébe, ahol helytörténeti gyűjteményt nézhettek meg. Mindenki szendviccsel, szilvalekváros kenyérrel, pogácsával, borral és üdítővel kínáltak. Délután a labdarúgó pályán zajlottak az események, amit ezúttal is, a hagyományokhoz híven tűzijátékkal tettek még színesebbé.