1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Huszárok találkoztak a Holt-Tisza partján

Szombaton már negyedik alkalommal rendezték meg Lakiteleken a Tőserdei Lovasnapot, de először a huszártalálkozót. A szervezők termelői- és kézműves vásárral, hagyományőrző és lovas programokkal, látványos bemutatókkal, valamint ügyességi versenyekkel várták az érdeklődőket.

 

A huszárok délelőtt végig vonultak a település utcáin, és a programokra hívogatták a helyi lakosokat. A Magyar Vándor-Ló Egyesület Puszták Népe elnevezéssel ügyességi versenyt hirdetett. A lovasoknak és később a huszároknak is többek között az volt a feladata, hogy török fejet vágjanak, kelevézt dobjanak, vadat felemeljen egy imitált vadat, levágtassanak vele a Holt-Tiszához, ahol a vízben meg kellett fordulni. Egy négyzetben meg kellett állítani a lovat úgy, hogy le kellett szállni róla és megkerülni. Akadt olyan huszár, akinek ez nem sikerült és a lófarkát fogva próbálta visszahúzni négylábú társát, de persze a ló volt az erősebb. A pénzes zacskó felvétele egy tuskóról viszont mindenkinek sikerült. Az érdeklődők dámalovaglást és huszáresküvőt is láthattak. Nagy érdeklődést kísérte a kis huszár toborzót. Ott a fiatal legényeknek és leányoknak különböző feladatokat, többek között: mente gombolást, feldobott krumpli elvágását karddal kellett teljesíteni és persze elméleti kérdésekre is válaszolniuk kellett. A program végén természetesen felülhettek a lovak hátára is.

Egész nap ízletes tanyai termékek, helyi- illetve térségi kézművesek portékái várták a vásárlókat.