3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.08.23. péntek, Bence
  2. |
  3. 29 °C
  4. |

Részt vesznek a Hírös Vágtán

Lakitelek is részt vesz a Hírös Vágtán. Erről csütörtöki ülésén döntöttek a képviselők.

 

A Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség a tulajdonában lévő Alexa nevű szürke kanca lovát, a polgárőrség lovas járőrszolgálat népszerűsítése érdekében benevezte az augusztus 23-án megrendezendő Hírös Vágtára, mely a Nemzeti Vágta kecskeméti előfutama. A megyei szövetség döntését nagyban befolyásolta az a tény, hogy a Hírös Vágtával egy időben rendezik meg a III. Országos Lovas Polgárőr Szemlét, valamint az is, hogy Alexa 2012-ben a Nemzeti Vágtán már bizonyította különleges tehetségét. Akkor Ibrány színeiben nem csak bejutott a fővárosban megrendezett megmérettetésre, de az előfutamot megnyerve középdöntős volt.

Alexa versenyen történő lovaglását a Szeleifalu-Kiskecskemét Polgárőr Egyesület Kisfái csoportjának jelentős verseny múlttal rendelkező lovas polgárőre, Drahos József vállalta. Mivel a vágtán települések vesznek részt, ezért kellett a képviselő-testületnek jóváhagyni a ló és lovasa indulási jogát. A szavazás azonban nem volt egyértelmű. Bár mind a hét képviselő jelen volt az ülésen, négyen a vágta mellett tették le voksukat, hárman pedig tartózkodtak. Különös módon Felföldi Zoltán polgármester is, aki mint köztudott maga is lovas polgárőr, sőt az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának az elnöke. A napirendi pontnál többen is a vágta mellett szóltak a polgármester még sem mellette szavazott. Ez azért is különös, mert a ló eredményességétől függetlenül, az indulás tényével lehetőség nyílik Lakiteleknek a Hírös Vágtán és esetleges továbbjutás esetén a Nemzeti Vágtán is, hogy a verseny színhelyén, a község értékeit, látványosságait bemutassa.