1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Jancsiban és Juliskában sült az új kenyér

Több százan vettek részt a falunapon. Nem csak a helybéliek, de a környező településekről is érkeztek érdeklődők, hogy részt vegyenek Szentkirály Napján.

 

Délelőtt a református templomban istentiszteletet, a katolikus templomnál templombúcsút, ünnepi szentmisét, körmenet és kenyéráldást tartottak. Délelőtt nyílt meg az a kiállítás a művelődési házban, amit helyi gazdák termékeiből és terményeiből állítottak össze. A könyvtárban Szent Istvánról és Magyarország Alaptörvényéről szóló dokumentumokból állítottak össze egy kiállításra valót. Délután az ünnepi műsor keretében Szabó Gellért polgármester beszélt az elmúlt időszak változásáról, fejlődéséről. Megemlítette a művelődési - és faluház felújítását, az egészségház átalakításét. A kerti galéria végébe két kemencét építettek. Az egyiket Jancsinak, a másikat Juliskának nevezték el. Ennek megfelelően a kemence ajtaján erre utaló jelek találhatók. Augusztus 20-án kenyeret sütöttek benne. Egy 96 négyzetméteres sátor is gazdagítja a falut, amit közösségi rendezvények lebonyolítására tudnak majd használni a helybéliek.

A hagyományokhoz híven ezen a napon adta át a településvezető a Szentkirályért Közalapítvány ösztöndíjait középiskolai tanulók és felsőoktatási hallgatók számára. Huszonegyedik éve részesülnek a legjobb diákok ösztöndíjban. A 4,61 tanulmányi átlagot elért középiskolások 20 ezer, kitűnők 25, felsőoktatási hallgatók 40, kitűnők 50 ezer forint ösztöndíjban részesültek. A Kuratórium döntése szerint nyolc középiskolás: Fülöp Réka Anikó, Kovács Réka, Madari Julianna, Pekár Erika, Prikkel Petra, Rohács Veronika, Szakter Róbert és Takács István, továbbá négy egyetemista: Katz Lilla, Madari Zoltán, Takács Renáta és Turkevi Nagy Sándor vehette át a pénzjutalmat. Az ünnepi műsorban a helyi táncosok is felléptek. A nap utcabállal zárult.