1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

A mustgáz veszélyei

A szüret kapcsán a mustgáz veszélyeire hívjuk fel a figyelmet. Hasznos tanácsokkal szolgálunk a fulladás megelőzésére, de az is kiderül, mit kell tenni, ha már megtörtént a baj.

Sokan nem veszik komolyan, hogy a pincékben alattomosan terjedő mustgáz cselekvésképtelenné teszi az áldozatait, és halálos veszélyt jelenthet. A fulladásokat a must erjedésekor felszabaduló szén-dioxid okozza, amely színtelen, szagtalan, a levegőnél nehezebb, így a föld közelében terül el. Ez egy enyhén savanykás ízű gáz, amely nem keverendő össze a szén-monoxiddal. Körülbelül másfélszer olyan nehéz, mint a levegő, tehát a mélyebb területeken, például pincékben összegyűlik, a levegőt kiszorítja és ez által oxigén-hiányos állapotot teremt. Ha valaki ilyen helyen tartózkodik, akár életét is vesztheti. A balesetek megfelelő körültekintéssel és elővigyázatossággal megelőzhetőek!

A megelőzés módszerei

Megfelelő szellőzés kialakításával, valamint a hordók nagy térben történő elhelyezésével elkerülhető, hogy felhalmozódjon az erjedés közben keletkező szén-dioxid. Ugyanakkor egyszerűen meg is előzhető a baj, könnyen ellenőrizhető, hogy a helyiségben van-e mustgáz. Például gázérzékelővel, vagy egy meggyújtott gyertyával.

CO2 mérő műszer

A beltéri levegő minőségének megítéléséhez a CO2 koncentrációt indikátorként használják. A beltéri levegő túl magas szén-dioxid tartalma (határértéke: 1000 ppm) esetén „rossz és elhasznált” levegőt érzékelünk. A belső terek rossz minőségű levegője esetén az emberek fáradtságot, koncentrációs nehézséget érezhetnek, sőt ez megbetegedésekhez is vezethet, mely sok esetben az elégtelen szellőzésre vezethető vissza.

Meggyújtott gyertya

A gyertyát térdmagasságban tartva (vagy pálcára szerelve) kell lemenni a pincébe és leérve térdmagasságban elhelyezni. Ha a gyertya lángja menet közben vagy a pincében elhelyezve kialszik, akkor nagy valószínűséggel mustgáz van a helyiségben. Ilyenkor haladéktalanul vissza kell fordulni, illetve el kell hagyni a helyiséget. Attól nem kell tartani, hogy a gyertyával robbanást okozunk mivel a szén-dioxid gáz nem robbanásveszélyes, a gyertya lángja az oxigénhiánytól alszik el. Abban az esetben, ha mégis bekövetkezik a baj, az ilyen jellegű balesetet szenvedő embereket csak a tűzoltók tudják biztonsággal kimenteni, mivel ehhez légzőkészülékre van szükség. Elővigyázatlanul ne rohanjunk be a gáztérbe segítséget nyújtani, mert lehajolva belélegezzük a mustgázt, és előfordulhat, hogy magunk is áldozatul esünk, ahogy ez már megtörtént többször is Magyarországon.

Veszély esetén hívja a katasztrófavédelmet a 105-ös számon!

Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság