1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Közlekedési parkot kaptak az óvodások

Új közlekedési parkot avattak Tiszakécskén a Béke utcai óvodában. Az intézmény udvarán található parkot nem csak az ottani, de a város többi óvodájába járó gyerekek is használhatják majd.

 

Ünnepélyes keret között hétfő délelőtt adták át a Béke utcai óvodában a gyermekek közlekedését segítő KRESZ parkot. Kovács Ernő megyei kormánymegbízott beszédében elmondta, hogy a mostani átadás jól illeszkedik abba a program sorozatba, amit az elmúlt tizenhat évben igyekeztek megvalósítani. Ez pedig nem más, mint az, hogy az oktatási intézmények előnyt élveznek, mert nem mindegy, hogy a gyermekek milyen körülmények között nevelkednek. Az sem mindegy, hogy akikre rábízták a gyerekeket, azok milyen körülmények között dolgoznak. Az Erkel fasori, valamint a tiszabögi óvodát már teljesen felújították. Akadnak azonban még olyan intézmények, amelyek belülről készen vannak, de kívülről még vannak hiányosságok. Fontos dolog az, hogy a gyerekek ne csak illemtudóan tudjanak viselkedni, de helyesen is közlekedjenek. Ez azért is szükséges, mert a szülők aggodalommal figyelik csemetéjük fejlődését. Az utakon mögöttük haladnak kerékpárral, onnan adják az instrukciókat. A mostani lehetőségre ők is nagyon vártak már, hogy legyen egy udvar, ahol a gyerekek megismerhetik a közlekedési táblákat, a gyalogátkelőhely jelentőségét, és azt, hogy hol kell elsőbbséget adni. Ezt az átadó ünnepségen rendőri felügyelet mellett tehették meg, és bírság sem járt érte, ha valaki valamit elhibázott. Azt kívánta, hogy a gyerekek használják egészséggel, és tanulják meg a helyes közlekedést. Dr. Polyák József alpolgármester is köszönetét fejezte ki azért, hogy elkészült az udvar. Fontosnak tartotta, hogy már óvodáskorban megtanulják a gyerekek a KRESZ szabályait. Balesetmentes közlekedést kívánt mindenkinek.

Bertalanné Badari Katalin intézményvezető többek között arról is beszélt, hogy gyakran lehet tapasztalni felnőtteknél is a közlekedési hiányosságokat. Pedig a helyes közlekedés mindenki számára nagyon fontos a saját és mások biztonsága érdekében. Szükségesnek tartotta azt, hogy a gyerekek már óvodás korukban, életkoruknak megfelelően elsajátítsák a különböző forgalmi helyzeteket és a közlekedési szabályokat. Az udvar átalakításához nagyon sok segítséget kaptak az önkormányzattól, a Városgondnokságtól, a Duna Aszfalt Kft-től. Bár a közlekedési park a Béke utcai óvodában van, de jó testvér módjára, az intézmény többi óvodájával is szeretnék megosztani. Minden óvodás számára szeretnék biztosítani a helyes és biztonságos közlekedést. Azt kívánta a gyerekeknek, hogy a közlekedési parkban szerzett tapasztalatokat biztonságosan tudják alkalmazni az utakon is, és a későbbiek folyamán felelősségteljes felnőttekké váljanak. A közlekedési parkot kerékpárokkal és elektromos autókkal is kipróbálhatták a gyerekek. A rendőrségnek köszönhetően egész héten használhatják majd az óvodások az elektromos járműveket. Az átadás napján a Béke utcai óvodásoké volt a pálya, de a hét további napján a többi óvodákból is érkeznek gyerekek, hogy kipróbálják a járműveket és ismerkedjenek a közlekedési szabályokkal. Kovács Ernő a nemzetiszínű szalag átvágásával átadta a közlekedési parkot.