1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Korongra és nem vadra lőttek a vadászok

Tizedik alkalommal rendezték meg bonyolították le a Barátság Kupa Lőversenyt Bács Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megye vadászai között. Ezúttal Tiszakécske adott otthont a versengésnek.

 

Kellemes, őszi napsütéses időben bonyolították le a versenyt, amiben a két megye csapatai és egyéni versenyzőin kívül indultak még: Tolna, Békés, Csongrád, Heves, és Pest megyéből is összesen hetvenen, A vándorserleget a Szolnok megyeiek vihették haza, mert sokkal jobban teljesítettek, mint a Bács megyeiek. Amint azt Fésüs Sándor főszervező elmondta, ennek legfőbb oka az volt, hogy a szomszédos megyéből huszonnyolc vadász érkezett, míg Bács-Kiskunt csak húsz képviselte. Így a Szolnok megyeieknek huszonnyolcból a legjobb húsz eredménye számított, a Bács megyeieknél pedig mind a húsz vadászé. A szabályok szerint ugyanis a kevesebb létszámot kiállító megyéhez igazítják a másik megye létszámát is, függetlenül attól, hogy hányan vannak. A csapatversenyen kívül három kategóriában díjazták az egyéni indulókat. Az ifjúsági kategóriában azok szerepelhettek, akik életkorukat tekintve harminc év alattiak voltak. A szeniorok 30 és 55 év közöttiek, míg a veteránok 55 év felettiek voltak. Az indulóknak két korongvadász és egy toronykakas pályát kellett teljesíteni. A korongvadász pályákon a repülő fácánt, a futó nyulat, a laposan repülő fogoly és vadkacsa repülését utánozó korongokat kellett eltalálni, különböző távolságból és különböző nehézségi fokozattal. A toronykakasnál a szemből érkező, magasan húzó fácánkakas imitálását keltette a kilőtt korong.

Csapatban Szolnok megye győzedelmeskedett 1201 ponttal, a Bács-Kiskun megyeiek ezzel szemben 1137 pontot gyűjtöttek. Az egyéni versenyzők között mindössze egy nő szerepelt a kecskeméti B. Kiss Pálné. Veterán kategóriában első lett Kovács István, második Fehér Péter, harmadik pedig Gál Sándor. Mind a hárman Bács megyeiek. Szenior kategória első helyezettje Zöldág János Bács, második Kalmár József Szolnok, harmadik Kiss Kornél Bács megye. Az ifjúsági kategória győztese Faragó Zsolt Szolnok, második Balogh Ádám Szolnok, míg a harmadik ifj. Kiss Kornél Bács megyéből. Vendég kategóriában első lett Bálint Péter Szolnok megye, második Szűcs Balázs, harmadik pedig Kürti István mind kettő Békés megyei. Különdíjban részesült a legidősebb versenyző Nyitrai Károly Szolnok megyei, és a legfiatalabb ifj. Kiss Kornél.

A jó hangulatú versenyt gulyásleves, birka és körömpörköltből álló ebéd zárta, amit nem csak a versenyzők, de hozzátartozóik is elfogyaszthattak. A Barátság Kupa tavasszal ismét Tiszakécskén folytatódik, míg ősszel Szolnok megye lesz a verseny lebonyolítója.