1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Egy jóakaratú fiatalember segíti az óvodát

Szerencsésnek mondhatja magát a nyárlőrinci óvoda. Egy a településről elszármazó fiatalember rendszeresen támogatja őket. Ezúttal is több mint százezer forintot adományozott az óvodásoknak.

 

Körül belül egy éve támogatja óvodánkat és a gyereket Túri Tibor –meséli Almási Barbara intézményvezető. 2013-ban keresett meg azzal, hogy szívesen támogatná óvodánkat, mert idejár a két keresztgyermeke. Úgy látta, hogy elég sok problémával küzdünk, elég szegényesek vagyunk. Mivel nagy ismeretséggel rendelkezik ezért felajánlotta, hogy sok mindenben segít nekünk.

Túri Tibor korábban Nyárlőrincen élt, a szülei most is ott laknak, és tőlük sem áll távol a jótékonykodás. Az édesapja minden évben annyi almát visz az óvodába, hogy a gyerekek egész évben tudják enni. Ha elfogyott, akkor újabb adaggal érkezik az intézménybe. Láda számra viszi a gyerekeknek a gyümölcsöt. Ezen kívül vendégül is látta már a gyerekeket. Az elmúlt évben lovas kocsival utaztak ki az óvodások az almásukba, ahol megnézték a gyümölcsfákat, szedtek is belőle, majd pedig bőséges étellel kínálta meg őket. Tibor minden bizonnyal szüleitől örökölte ezt az ajándékozási vénát, mert nem csak az óvodásokat támogatja, de mindenkit, akit arra érdemesnek talál. Túri Tibor a nagykőrösi Toldi Szakközépiskolában szakoktatóként tanít, de egy pékséget is működtet. Mivel gyermeke nincs még, főleg a keresztgyermekeire koncentrál. – Az elmúlt évben az évzárónkon is itt volt, hozta a mozgó kemencéjét és néhány tanulóját – tette hozzá Almási Barbara. Friss péksüteményeket készítettek a gyerekeknek. Az előtte lévő évben a gyermeknapon is eljött hozzánk, akkor is süteménnyel vendégelte meg az óvodásainkat. A gyerekek süti gyárként emlegettek az eseményt. Már akkor arról beszélgettünk, hogy nagyon sok módon tudna nekünk segíteni. Azt mondta, hogy kérjünk több mindent. Azóta kaptunk már három nagy polcot, amit ő készíttetett asztalossal, két porszívót, mert azokat szinte minden évben ki kell cserélni. Most legutóbb pedig százhúszezer forintot hozott és rám bízta, hogy mit veszünk belőle. Udvari játékokat vásároltunk, amit most átadott a gyerekeknek. Ezeket a játékokat nagyon szeretik a gyerekek, ebből szinte mindig kevés van, ezért is gondoltam azt, hogy ez legyen az ajándék. A nagy dömperek minőségi darabok, így drágák is. Hozott nekünk mesekönyveket, amit a kollégái gyűjtöttek, de bábokat is. Hihetetlen ötletei vannak. Azt is mondta, hogy gyárlátogatást akar szervezni a pékségébe. Gyakorlatilag egy év óta már folyamatosan együttműködik óvodánkkal, ami abból áll, hogy Tibor támogat bennünket, mi meg nagyon örülünk. Az eddigi tapasztalataink alapján ezért a segítségért nem igazán vár el elismerést.

Almási Barbara természetesen örül annak a sok ajándéknak, amit Túri Tibortól kap az óvoda. Véleménye szerint ez annak is a visszajelzése, hogy amit az intézményben csinálnak, az jó. Jó úton haladnak és jó munkát végeznek. Túri Tibor egy újabb felajánlást tett a mostani ajándékok átadása után. Nem régen újították el az épületben az egyik csoport mosdóját. Az elkövetkezendő évben a másik kettőre kerülne sor. Tibor felajánlotta, hogy mind a két mosdó csempéjét és járólapját kifizeti. Az intézmény vezetője hálás szívvel köszönte meg az újabb segítséget. A nyárlőrinci óvodába jelenleg három csoportba hetvenkettő gyermek jár. Szerencsések, hogy egy jóakaratú, segítőkész patronálóra akadtak.