1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 15 °C
  4. |

Gimnáziumi osztályok versenyeztek egymással

Minden évben nagy érdeklődés kíséri a tiszakécskei gimnázium osztályainak vetélkedőjét a Móricz Zsigmond Napot, vagyis a (MÓZSINÁT). Ezúttal is különböző feladatokat kellett teljesíteni a diákoknak.

 

A helyi gimnáziumot a neves íróról nevezték el, így minden évben a középiskolában vidám hangulatú vetélkedőt rendeznek az osztályok számára. Pénteken reggel megkoszorúzták az író mellszobrát, majd kezdődhetett a verseny. Két előzetes feladatot kaptak az osztályok. Az egyikben be kellett mutatni a város intézményét, vagy épületét, illetve tetszőleges technikával el kellett készíteni Tiszakécske címerét. Három háttér feladatot is teljesíteni kellett a diákoknak. Móricz Zsigmonddal kellett interjút készíteni, most milyennek látná a várost, ha itt járna. Egy szüreti felvonulást is el kellett játszani, valamint egy tetszőleges szuvenír készítése is feladat volt, ami a várossal kapcsolatos, és a diákok szerint szuvenír tárgyként funkcionálhat. Ezen kívül még kilenc feladatot kellett a gimnazistáknak megoldaniuk. Tiszakécske egy-egy épületéről volt egy fotó részlet, azt kellett kitalálni. A keresztrejtvény is a városról szólt, valamint a tipp játék is. Sportban is jeleskedni kellett a diákoknak és kvíz kérdéssort is ki kellett tölteni. Egy Tiszakécske szeretlek! Feladatban is részt kellett venni, csak úgy, mint a célba dobásban. Ezen kívül jellegzetes helyi tájszavakat kellett időre megjegyezni és leírni.

A MÓZSINA leglátványosabb produkciója az osztályok által bemutatott táncok. Ezúttal is kreatívok voltak a diákok. A nap legmeghatóbb pillanata az volt, amikor Deákné Szitár Ildikó tanárnőt születésnapja alkalmából egy tortával köszöntötte fel az osztálya. A nap végén valamennyi osztály kapott oklevelet és egy tortát is. A zsűri pontjai alapján, az első helyen a 12/A osztály végzett, ők ötvenezer forinttal lettek gazdagabbak. A vándorkupát Tóth János polgármestertől vehették át. A második helyen a 9/A osztály végzett, nekik negyvenezer forint járt. Az ítészek a harmadik helyre értékelték a 13/A osztály teljesítményét.