1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Kis iskolák diákjainak ki mit tud versenye

Ének-zene, vers, mese, tánc kategóriában kilenc iskola közel hetven diákja mérte össze tudását a Lakitelek Népfőiskolán a kisiskolák ki mit tud versenyén.

 

A zsűrinek igazán nehéz feladata volt, mert nehéz volt összehasonlítani a zenét az énekkel, mesét a verssel, de a gyerekek remekül teljesítettek. Az értékelésnél elhangzott, hogy voltak olyan versek, aminél kissé idősebbé kell válni ahhoz, hogy igazán mélyről hangozhassanak el. Akadtak olyanok is, amelyek megkacagtatták a hallgatókat. Ügyes táncos produkciókat lehetett látni. A hangszeren játszókat is megdicsérték, csak úgy, mint az énekeseket. Minden induló kapott egy emléklapot, és egy könyvet a népfőiskola jóvoltából. A felkészítő tanárok sem mentek haza üres kézzel, nekik is megköszönték a munkájukat és ők is kaptak könyvet.

Eredmények, vers alsó tagozat: 1. Tóháti Regina (Szabadka), 2. Molnár Edvárd (Imrehegy), 3. Molnár Dávid (Bácskertes). Mese, alsó: 1. Körmöczi Vanda (Csávoly). Vers, mese felső: 1. Pacal Andrea (Bácskertes), 2. Miskolczi Bence (Császártöltés), 3. Szőke-Kovács Sára (Bácskertes). Ének-zene: 1. Csíkos Enikő klarinét és Kis Krajcárka népdal (mind kettő Bácskertes), 2. Varga Virág zongora (Bácsgyulafalva) és Rátvai Dániel ének (Csávoly). Tánc: 1. Salga Léna akrobatikus tánc (Kunpeszér), 2. Ágasegyháza (country tánc), 3. Császártöltés (modern tánc). Különdíjban részesült Pető Eszter (Kunpeszér).