1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Márton-napi iskolás bál Tiszaalpáron

Minden év novemberében tartja a tiszaalpári Árpád Fejedelem Általános iskola a bálját. Ezúttal a Márton naphoz kötötték a mulatságot.

 

Nem lehet azt mondani, hogy az általános iskolába járó diákok szülei nem szeretnek mulatni. Ezt bizonyítja azt, hogy az intézmény tornatermében sokan ültek az asztaloknál, hogy részesei legyenek a Márton-napi bálnak. A jó szándékú támogatás és az önfeledt szórakozás remekül ötvözhető. Ezzel a gesztussal ugyanis egy hasznos cél megvalósulását segítették. A mulatságon két osztálytalálkozó résztvevői is ott voltak. A megjelenteket Győri Istvánné intézményvezető köszöntötte, aki elmondta, hogy egy jó ügyért érdemes összefogni. A jótékonysági bál bevételét ugyanis az iskola helyiségeinek korszerűbbé, szebbé tételére, valamint az iskolai programok megvalósítására fogják fordítani. A szülői munkaközösség és az iskola vezetése nevében köszönetet mondott mindenkinek, akik segítséget nyújtott a vacsora elkészítésében, akik jelenlétükkel megtisztelték a bált, és akik támogatói jeggyel tombola felajánlásokkal, munkájukkal járultak hozzá, a rendezvény sikeréhez. Dr. Vancsura István polgármester elmondta, hogy a jótékonysági bál nagyon sok embert, főként a szenteket ihlette meg. Szent Márton naphoz, a magyar néphagyományok szerint nagyon sok esemény tartozik. Ilyen esemény volt a mezőgazdasági munkák befejezése, az újbor megkóstolása. Mivel a karácsony előtti negyven napos böjt kezdete előtt volt, ezért Márton nap a nagy evések, mulatozások napja is volt. A néphagyomány szerint Szent Mártont mielőtt püspökké szentelték - amit nem akart elvállalni - bebújt a libák közé az ólba. A libák gágogásukkal elárulták, ezért a szárnyasokat levágták és jó étvággyal megették. Dr. Csernus Tibor, az iskola alapítványának kurátorai nevében köszönte meg mindenkinek, aki elment és valamilyen módon támogatta a jótékonysági mulatságot. Azt kérte a jelenlévőktől, hogy a jövőben is támogassák az iskola rendezvényeit.

Ezt követően az osztályok felajánlásaként öt tortát sorsoltak ki a belépőjegyet váltók között, majd következett a műsor. Először a legkisebb néptáncosok léptek a parkettre, majd a már évek óta táncolók, legvégül pedig egy-két ifjúsági táncossal kiegészülő felnőttek. Mind a három néptánc produkciót nagy taps kísérte. A diákok bemutatták azt is, hogy shimmy táncot is tudnak járni. Ivicz Netta az iskola volt diákja is énekelt. A hagyományokhoz híven a nyolcadik osztályos tanulók keringővel mutatkoztak be, aminek a befejeztével felkérték tanáraikat egy táncra. A bál jó hangulatban egészen hajnalig tartott.