1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Kínai nagykövet előadása a Lakitelek Népfőiskolán

A Kerkai Jenő Kollégium keretében előadást tartott a Lakitelek Népfőiskolán Xiao Qian a Kínai Népköztársaság magyarországi nagykövete.

 

Lezsák Sándor az országgyűlés alelnöke köszöntötte a nagykövetet, aki két év óta látja el feladatát hazánkban. Megemlítette, hogy a tervek szerint az elkövetkezendő időszakban magyar-kínai műfordító tábort fognak szervezni a népfőiskolán. Xiao Quian megerősítette, hogy támogatják az elképzelést. Elmondta, hogy hazánk a Keleti Nyitást, míg az ázsiai ország a Nyugati Nyitást tartja fontosnak. A Nyugati Nyitás politikájának a lényege pedig nem más, mint egy ázsiai-európai útvonal kiépítése. Mivel közös a stratégia, még közelebb fog kerülni a két ország egymáshoz. A nagykövet örömmel nyugtázta, hogy a Keleti Nyitás politikájaként Magyarország egyre nagyobb hangsúlyt fektet a Kínával való együttműködésekre, éppen ezért fontosnak tartotta, hogy a két nép közötti együttműködés tovább erősödjön. Ebben az is szerepet játszhat, hogy a két ország fiataljai a másik országba mennek tanulni. Elmondta, hogy Európában Magyarország az egyetlen olyan ország, akinek a népe keleti vonásokkal rendelkezik, ezért a kínai és a magyar nép közel érzi magát egymáshoz. Magyarország az első között volt, aki 65 évvel ezelőtt felvette a Kínai Népköztársasággal a diplomáciai kapcsolatot. A két nép között a politikai kapcsolat, az utóbbi időben pedig egyre jobban elmélyült. Kína az elmúlt időszakban Magyarország egyik legnagyobb kereskedelmi partnere lett. Hozzátette, hogy hazája fejlődése a világ minden országa számára fejlesztési lehetőséget teremt. A magyar-kínai műfordító tábor megvalósításával kapcsolatban megemlítette, hogy ez által egy új út nyílhat meg a két nép között. A nagykövet előadása után környékbeli vállalkozókkal találkozott.