1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Luca-napi táncház az óvodában

A lakiteleki óvodában a huszonegyedik század modern játékai mellett az óvónők megismertetik a gyerekeket a régmúlt idők népi játékaival és népszokásaival is.

 

A szőlő szedés, a szüreti felvonulás, és a Márton-napi ludas játékok után, most a Luca–napi népszokások és játékok következtek. Nem csak a gyerekek, hanem a szüleik és nagyszüleik is örömmel vettek részt a Luca-napi játékokban. Az óvodai rendezvényt Szuetta Béla és felesége – a Kösöntyű néptánc csoport tagjaként – most a házigazda szerepében bodrogközi tánccal nyitották meg. Őket több mint negyven apró táncos követett. Bár a fiúk inkább csak a népi szokások előadása után voltak nagylegények, a kislányok igencsak kitettek magukért. Luca menyasszony mosolyt varázsolt mind a gyerekek, mind a felnőttek arcára. Az apróságok számos, december 13-ához kapcsolódó termékenységvarázsló, időjósló, női dologtiltó szokást és babonát elevenítettek fel, majd elhangzott a házigazda kérdése, „Táncolni oszt tudtok - é?” A népviseletbe öltözött gyerekek boldogan válaszolták, hogy igen és kezdetét vette az óvodások tánca. A jó hangulatú táncházba a gyerekek hívták szüleiket és nagyszüleiket is. Aki elfáradt vagy megszomjazott, a kézműves kuckóban és a büfében felfrissülhetett. A rendezvény elkötelezett szervezője és a gyerekek felkészítője Romhányi Olga néptánc oktató, óvónő. A Luca-napi táncház a szülői szervezet tagjainak sok-sok munkájával valósult meg.


Resource id #245