1. 2024.04.18. csütörtök, Andrea
  2. |
  3. 11 °C
  4. |

Jégpályával gazdagodott a Tisza-parti kisváros

Karácsony előtt adták át Tiszakécskén azt a jégpályát, amit a Szent Imre tér végén egy parkolóban alakítottak ki. Azóta a fiatalok a nyitvatartási időben folyamatosan használják.

 

Soha nem volt még a Tisza-parti kisvárosban készített jégpálya. Eddig a helyiek csak a Holt-Tiszát tudták használni korcsolyázásra, ha befagyott. December 23-án azonban megtört a jég, vagyis megjött, készen lett a jégpálya, ahol kulturált körülmények között, igaz nem nagy helyen tudnak korcsolyázni a település lakói. – Egy vállalkozó keresett meg azzal, hogy amennyiben jégpályát tudnánk létesíteni megfelelő áron, akkor ő anyagilag támogatná – meséli Tóth János polgármester. Természetesen nem az egész összegre gondolt, mert a 8.5X30 méteres pálya költsége hatmillió forint plusz ÁFA. Az ötletet jónak tartottuk, és elkezdtük megszervezni a megvalósítást. Több helyi cég, és egy alapítvány is látott benne fantáziát, ezért anyagilag is támogatták. Az önkormányzat másfél millió forinttal járult hozzá a megvalósításhoz. Először közvetlen a városháza elé terveztük a pályát, de forgalomtechnikai okok, illetve az adventi vásár miatt le kellett volna sokkal hamarabb zárni az utat, így a nagy forgalom miatt úgy tartottam célszerűnek, hogy máshol fogjuk felállítani. Olyan helyet találtunk a Szent Imre tér végén, ahol biztonságtechnikai és forgalomtechnikai okokból is jobb helyen van.

A jégpálya december 23-án délután nyitott ki. Azóta mindennap délelőtt tíz órától este nyolc óráig várja a korcsolyázni vágyókat. A pálya használata mindenki számára ingyenes. Akinek nincs korcsolyája, az tud kölcsönözni, azért viszont fizetni kell. A helyiek, vagy a Tiszakécskére látogatók január 23-ig vehetik igénybe a szolgáltatást. Ezt követően az elkövetkezendő öt évben is felállítják majd a pályát, amit minden évben egy hónapig lehet használni. Természetesen a pálya mellett lehet kapni meleg teát, és forralt bort is.