1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

Három hangszeren is kitűnően játszik a fiatal zenész

Fiatal, tehetséges tiszakécskei zenész bontogatja szárnyait Budapesten. Zombori „Atus” Attila még csak 17 éves, de már sokan ismerik nevét a magyarországi zenészek között. Az elmúlt év őszén az országos Drum-line tehetségkutató versenyen harmadik helyezést ért el.

 

Nem esik messze az alma a fájától, tartja a közmondás. Ez ifj. Zombori „Atus” Attila esetében is igaz, mert édesapja is zenész, 26 éve szórakoztat a vendéglátó iparban. Tiszakécskén és környékén szinte mindenki ismeri. Fia ifj. Zombori Attila, vagyis Atus, ahogyan becézik, beleszületett a zenélésbe. Hallgatta édesapját, ahogy zenél és beleivódott az egész lényébe. Kilenc éves volt, amikor szülei beíratták a helyi zeneiskola zongora szakára. Először nem akart menni, mert félt. Ült a zongora mellett és nagyon félénken nyomogatta a billentyűket. Tanára annyit mondott, hogy üsse le a billentyűket, mert lepkefingtól nem fog megszólalni a hangszer. – Ez olyan hatással volt rám, hogy utána nem kellett bíztatni, hogy járjak az órákra – meséli Atus. A mai napig is zongorázom, de tíz éves koromban elkezdtem dobolni. Annak idején néztem édesapám régi fotóit, ahogyan dobol. A zongoratanárom fiának volt egy dobszerkója, amit a szüleim megvettek. Onnantól legjobban ez a hangszer érdekelt. Persze a zongorázást sem hagytam abba, és több alkalommal is sikeresen szerepeltem különböző versenyeken. A dobolás alapjait édesapámtól tanultam, amit önszorgalomból tovább fejlesztettem. 10 éves voltam, amikor életem első zenekarában doboltam. Én voltam a legfiatalabb, a többiek jóval idősebbek voltak. Akkor főleg pop, rock és latin zenét játszottunk. Ma már inkább jazz és populáris zenét.

Atus már hetedik osztályos korában eldöntötte, hogy a zenei pályát fogja választani. Akkor már látszott, hogy milyen érzéke, tehetsége van nem csak a dobhoz, hanem a zongorához is, mert az országos keyboard versenyen második helyezést ért el. A zsűri egyik szakértő tagja Binder Károly (a Zeneakadémia Jazz-tanszak vezetője) külön megdicsérte, hogy milyen jól használja a balkezét, mert sokan elfelejtik a bal kéz használatát. Adott volt, hogy a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolába fog felvételizni. Fel is vették és jelenleg az intézmény 11. osztályos hallgatója, és a Revue nevű zenekar dobosa. Nem régen voltak klippforgatáson. Zenéjük egy internetes tévén fog megjelenni hamarosan. Az iskolán belül még három zenekarban dobolok, és különböző zenei stílusokat játszunk. Ezen kívül még egy zenekar tagja vagyok, de az jelenleg parkoló pályán van, mert az egyik tag kiment dolgozni külföldre fél évre. Az FM Groove zenekar félig szlovák, félig magyar tagokból áll. Egy-egy zenekarba főleg ismeretség útján lehet bekerülni, de természetesen tudni kell jól játszani. Az eddigi legnagyobb sikert is ezzel az együttessel arattam, mert profi zenészekkel játszhattam. Persze sokat is teszek azért, hogy elfogadják a játékomat. Szinte egész nap bent vagyok az iskolában, de szerencsére jól bírom a munkát és a tanulást is. Az érettségi után is mindenképpen tovább szeretném folytatni zenei tanulmányaimat. Minden fajta zenét és minden fajta munkát szeretnék elvállalni. Nem feltétlen az a célom, hogy csupán egy együttesben játsszak éveken, évtizedeken keresztül. Az a tervem, hogy zenei körökben megismerjenek az emberek, nem csak Magyarországon, hanem európai szinten is.

Atus elmondása szerint, ha százalékban kellene kifejeznie azt, hogy eddig mennyien ismerik már zenei körökben, akkor negyvenöt százalékot mondana. Ez nagyon jó, főleg, hogy még csak egy 17 éves fiatalemberről van szó. Nem régen Németországból jártak Budapesten profi zenészek. Kellett egy dobos. Senki sem vállalta az iskolában, még a főiskolások sem, egyedül Atus. Az előadás után sokat beszélgettek, természetesen angolul, majd meghívták a két nappal később lévő koncertjükre, a Budapest Jazz Clubba. A koncert után egy héttel arról értesítették, hogy nyáron jönnek koncertezni Magyarországra, és azt szeretnék, ha Atus dobolna majd az együttesükben. Meghívták a Dobosok Farsangja rendezvényre is, ami februárban lesz. Ez minden bizonnyal annak is köszönhető, hogy az elmúlt év szeptemberi országos dobos tehetségkutató versenyen harmadik helyezést ért el. Később derült az ki, hogy több szakmabelinek is Atus játéka tetszett a legjobban. A farsangon negyed órán keresztül csak az ő zenéjét hallgathatják az érdeklődők. Amennyiben lehetne, akkor napi négy-öt órát gyakorolna, de ezt az iskolában nem teheti meg, mert nincs sok ideje a gyakorlásra. Úgy tartja, ahhoz, hogy valaki jó zenész legyen, teljes elhivatottság kell és minden stílusban otthon kell lenni.

Olyan tervem már nincs, hogy visszajöjjek Tiszakécskére, mert itt nincsenek zenei lehetőségek. Ennek ugyan ellent mond az, hogy 3-4 éve édesapámmal megalapítottuk a ZÉ-Band nevű formációt, amiben gitározom. Három év óta ugyanis ezen a hangszeren is játszom. A szakközépiskolában a dob mellett a második hangszerem a zongora. Az igazság az, hogy profi zenész szeretnék lenni. Nekem a zene nem munka, hanem kikapcsolódás és ebből szeretnék megélni – mondta ifj. Zombori „Atus” Attila.