1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Hét nap, hét farsangi mulatság

Ezekben a napokban tartják a tiszaalpári Tündérrózsa Óvodában a farsangi mulatságokat. Mindennap más-más csoport mutatkozik be. Mivel hét csoport működik az intézményben, ez hét munkanap délelőttjét jelenti.

 

A szülők, nagyszülők mindig kíváncsian várják, hogy milyen programot láthatnak majd az intézmény tornaszobájában. Már megszokott dolog az, hogy amikor egy csoport bemutatkozik, azt két másik csoport óvodásai is megnézhetik. Sorsolással döntik azt el, hogy ki melyik csoport műsorát láthatja. A Katica csoport tagjai egy mesét játszottak el, a Pillangósok pedig a 101 kiskutyát Szörnyella de Frásszal. Persze ilyenkor villognak a vakuk, megy a felvevő, mindenki szeretné megörökíteni csemetéjét. Vannak olyan csoportok, ahol a műsor mellett még egyéni jelmezes bemutatót is tartanak a gyerekek.

A program végén természetesen nem maradhat el a farsangi fánk sem. A gyerekek leülnek a megterített asztal mellé az óvó nénik és dajka nénik pedig hozzák a frissen sült fánkot. Aki lekvárral szereti, az kérhet rá. Evés után pedig üdítőt is kapnak a kicsik. Természetesen a szülőket is megkínálják finom falatokkal.

A farsangi mulatság mindig nagy esemény az óvodában. Az jár jól, aki mind a hét csoport programját meg tudja nézni. Ilyen minden bizonnyal kevés van, de aki élni tud vele, az ne hagyja ki, mert megéri. Ötletekből ugyanis nincs hiány.