1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Fergeteges táncok a színek kavalkádjában

Színek kavalkádja. Ezt a címet adták a Szentkirályi Táncosok estjének, amit a nagy érdeklődésre való tekintettel a tornacsarnokban tartottak. Nem kevesebb, mint száz táncos lépett a parkettre.

 

Minden év februárjában, a farsang időszakában a Szentkirályi Táncosok batyus bál keretében mutatják azt be, hogy milyen táncokat tanultak az elmúlt időszakban. Takácsné Kiss Márta vezetésével minden évben fergeteges produkciókat láthatnak az érdeklődők. Összesen százan léptek a parkettre. Ezúttal a Színak kavalkádja címet adták műsoruknak. A legkisebbek még csak óvodások voltak, de már a mozgás koordinációjuk olyan, amit sokan megirigyelhetnének. Először az esten festőnek öltözött Takács István keverte ki a színeket, még pedig a 3. 4. osztályosok táncának. Őket követte az ifjúsági csoport, akik a zöld színben pompáztak, csak úgy, mint a fák. Az óvodás csoport színe a sárga volt, majd ismét az ifjúsági csoport következett, a szivárvány különböző színeivel. A felső tagozatosok rózsaszín párducnak öltöztek. Az első és a második osztályosok pedig hupikék törpikéknek. A műsort a vörös és fekete szín zárta, az ifjúsági csoport kán-kán táncával. Ezt követően a táncosok felkérték hozzátartozójukat és következett a fergeteges mulatság.