1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Csőröge fánk a farsangi mulatságon

Minden korosztály szereti megünnepelni a farsangot. A legjobban persze a gyerekek várják, de ez nem jelenti azt, hogy a felnőttek és a nyugdíjasok is ne emlékeznének meg a régi hagyományokról. A tiszaalpári Kádár Lajos Nyugdíjas Klub tagjai a székházukban ünnepeltek.

 

Szokás az, a településen, ahol három nyugdíjas klub is működik, hogy ha valamelyik egyesület valamilyen rendezvényt tart, arra meghívják a másik klub elnökét és néhány tagját. Nem történt másképpen most sem. Boros Béláné elnök gondoskodott arról, hogy ne csak a másik klubból érkezzenek vendégek. Dr. Vancsura István polgármestert dr. Csernus Tibor és Bartók István képviselők is meghívást kaptak, mert támogatják a klub munkáját. Ott is voltak a rendezvényen. A jelenlévőket Boros Béláné köszöntötte, aki megemlékezett a farsangi szokásokról. Az Árpád Fejedelem Nyugdíjas Klub nevében Kiss Jánosné, a Nyugdíjas Baráti Kör nevében pedig Kiss Imre elnök köszönte meg a meghívást. A program levezetője Bartucz Istvánné volt, aki több produkcióból is kivette részét. A klub tagjai vidám hangulatot teremtettek énekükkel, szavalatukkal, humoros jeleneteikkel. Az egyik leglátványosabb produkció a kacsatánc volt, de láthattak a jelenlévők jósnőt, részeg asszonyt, múlt század eleji párt, egy kft. munkatársait, valamint spanyol táncot is. A Nyugdíjas Baráti Kör tagjai is bemutattak egy vidám jelenetet, ami nagy sikert aratott a nézők körében. A műsor után finom ebédet szolgáltak fel, aminek a csúcspontja a csőröge fánk volt. Ezt a finom süteményt már csak kevés helyen készítik, pedig néhány évtizeddel ezelőtt rendszeresen sütöttek ilyet az asszonyok. Ezúttal is jó ízűen fogyasztotta mindenki. Természetesen a vacsora alatt és utána is szólt a zene. Lehetett táncolni és együtt énekelni Kardos László zenésszel.