1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 18 °C
  4. |

Hatvanhárom milliárdot lehet elkölteni

Az elkövetkezendő időben 63 milliárd forintot lehet elkölteni a megyében. Erről Rideg László a megyei közgyűlés elnöke beszélt Tiszakécskén a járás polgármestereinek és a meghívottaknak.

 

Ez az összeg a vállalkozók számára nem elérhető, csak önkormányzatok, a civil szféra és az egyházak számára áll rendelkezésre, a pályázati feltételek szerint. – A megyei önkormányzat már két éve gyűjti az ötleteket a településektől. A mostani összejövetelnek is az a célja, hogy pontosítsuk ezeket az ötleteket, hogy a településeknek milyen elképzeléseik vannak a jövőjükre vonatkozóan – mondta Rideg László a sajtótájékoztatón. Ezeket az elképzeléseket rangsorba kell állítani. Meg kell nézni, hogy melyek azok a fejlesztések, beruházások, amelyeket fontosnak tartanak a településeken, amit az elkövetkezendő időszakban szeretnének megvalósítani. A korábbi ötletekből 1700 jött össze. Az elmúlt évi önkormányzati választások után viszont a megyei települések egy harmadán új polgármestert választottak, akik vagy megtartották a régi javaslatokat, vagy újakat képzelnek el. Ennek megfelelően már közel kétezerre nőtt a javaslatok száma, amit át fogunk vizsgálni, és sorba fogunk tenni. Változás az, hogy míg korábban úgy gyűjtöttük az ötleteket, hogy 50,60, 70 százalékos támogatottságú lesz, mostanra kiderült, hogy a pályázatok döntő többsége száz százalékos támogatottságot fog élvezni. Megmaradt viszont egy kisebb rész, amely csak ötven százalékos lesz. A települések vezetőinek mérlegelni kell, hogy melyik beruházás lesz a fontosabb.

Amint azt Rideg László elmondta, a 63 milliárd forint tizenhárom részre fog tagozódni. Ezen belül többek között lesznek oktatási, egészségügyi, energetikai korszerűsítésű, turisztikai célú fejlesztések, amelyeknek meg lesz a végösszege. Azért is várják a települési rangsorokat, hogy segítsenek a navigálásban. A megyei közgyűlés elnöke hozzátette, hogy a 63 milliárd forint csak megyei keret. A települések ettől függetlenül pályázhatnak még más operatív programokra. A pályázatokat nyárra fogják kiírni, a beadott igényeket szakmai zsűri fogja átnézni. Ekkora azonban még nem kell megvalósulási tanulmány, csak ötlet, hogy hol, milyen tulajdonban, ki, mennyi pénzért, mit szeretne magvalósítani. A pontozásra szempontrendszert fognak kidolgozni. A szakmai zsűri átnézése után csak együtt döntéssel lehet nyerni. Az irányító hatóságot az államtitkár képviseli, a másik döntnök pedig a megyei közgyűlés elnöke lesz. Ahhoz, hogy megfeleljen a pályázat, mind a kettőjüknek egyöntetűen kell nyilatkozni. Ha bármelyikük is azt mondja, hogy nem, akkor az a pályázat nem fog nyerni. Megoldás még az lehet, hogy átdolgozzák, vagy másra nyújtják be, ugyanis a megyei elképzelésekbe és a keretszámokba is bele kell illeszkednie a pályázatoknak. –A megyei önkormányzat felkínálja a szakmai stábját, hogy a pályázati előkészítő munkába segítséget nyújtson – hangsúlyozta Rideg László.