1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Gálával fejeződött be a Comenius WASTE projekt

Nagyszabású gálával ért véget a Comenius WASTE lakiteleki programja. A településre látogató külföldi gyerekek és kísérőjük jól érezték magukat nem csak Lakiteleken, de Magyarországon is, mert ellátogattak Kecskemétre és a fővárosba is.

 

Kicsit csúszott a művelődési házban megrendezett záró program, mert Budapestről a tervezettnél később értek haza a svéd, cseh, lengyel, portugál, holland és böcsi fiatalok. Ez azonban semmit sem vont le az est színvonalából. Az Eötvös Általános Iskola pedagógusai, élükön Vass Anikó programszervezővel kitettek magukért. Olyan gálán vehettek részt az érdeklődők, amire minden bizonnyal sokáig emlékezni fognak.

Elsőként a Kösöntyű néptánccsoport ifjúsági csoportja lépett a színpadra, hogy bemutassa milyen is az igazi magyar tánc. Már táncközben is lehetett hallani a nézőtérről felcsendülő elismeréseket, tapsokat. A Bokréta citerazenekar is fantasztikus hangulatot teremtett. Ezt követően hallhatták a nézők, hogyan is kezdődött és valósult meg Comenius WASTE program. Ahogyan az minden országban történt, úgy Lakiteleken is bemutatkoztak a külföldi csoportok. Hazájuk, településük egy-egy jellegzetességét mutatták be. Elsőként a lengyel diákok táncoltak. Őket a még általános iskolásokból álló citerazenekar követte, akiket Vadas László tanít a zene szeretetére. Az alsó tagozatos lányok és fiúk koruknak megfelelő táncot, játékot mutattak be, nagyszerűen. Műsorukat Sallainé Győri Csilla tanította be. Közülük kiemelkedett Varga Réka, aki üveges tánccal ejtette ámulatba a nézőket. A holland diákok kitűnő zenére mutatták be programjukat, tanáraikkal együtt. Nem lett volna teljes a program az Iringó együttes fellépése nélkül, akik szintén a magyar népzenére helyezték a hangsúlyt. A portugál gyerekek országuk zászlajának három színének felmutatásával fejezték be programjukat. A svéd diákok voltak a legkevesebben, de ők is bemutatkoztak, sőt a lányok gitár kíséret mellett énekeltek. A cseh gyerekek remekül beszéltek angolul, ők furulyán is játszottak. A vendég csoportok bemutatkozását a böcsi diákok fejezték be. Ezt követően ismét a helyi táncosok következtek, a program végén pedig minden vendég és szereplő felment a színpadra egy közös tánc erejéig. Vass Anikó mindenkinek megköszönte a segítségét, aki részt vett abban, hogy az a néhány nap, amíg Lakiteleken tartózkodtak a vendégek, kitűnően sikerült. A fiatalokra még diszkó várt, majd másnap mindenki elbúcsúzott a fogadó családoktól és hazautazott. Csak remélni lehet, hogy a barátság nem szakad meg és folytatódik még sokáig.