1. 2024.04.19. péntek, Emma
  2. |
  3. 13 °C
  4. |

Pályázati siker a lakiteleki óvodában

Negyedik alkalommal hirdette meg a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú (FSZK) Nonprofit Kft. pályázatát, melynek célja a minőségi, autizmus –specifikus nevelés és oktatás feltételeinek megteremtése az integráló köznevelési intézményekben.

A pályázatok támogatására rendelkezésre álló keretösszeg tízmillió forint volt. A pályázati határidőre 30 pályázat érkezett és az értékelő bizottság javaslata alapján 11 pályázat kapott támogatást. A tizenegy pályázó zömében általános és középiskola volt, de három óvoda is nyert. Hatvan és Maglód város óvodáival a lakiteleki Szivárvány Óvoda is ott van a nyertesek között, mégpedig a legnagyobb összeggel egymillió forinttal. Március 24-én SZUMMA címmel, autista rendezvényen vettek részt az óvoda pedagógusai Budapesten. A rendezvény célja, hogy az FSZK által hirdetett pályázati programban nyertes szervezetek bemutassák a támogatott programjukat és ez által, mind a nyertes és nem nyertes szervezetek lehetőséget kapjanak az egymástól való tanulásra, illetve kapcsolatépítésre. A rendezvényen Gyuricsánné Pleva Éva, Romhányi Olga, Sütő Lászlóné óvónők és Monek Petra mentor gyógypedagógus vettek rész.

Az óvoda évek óta befogadja azokat a kisgyermekeket, akik autizmus spektrum zavarral küzdenek és ebben az évben támogatják a BringAuti- jótékonysági kerékpáros teljesítménytúrát, mely április 11-én kerül megrendezésre. Az óvoda parkolójában pihenő megálló lesz, ahol frissítőt kapnak a kerékpárosok és az óvodában a mosdót is használhatják.

A teljesítménytúra részletei a www.bringauti.hu honlapon olvashatók.