3 L Cafe - Lakitelek és környéke hírei! Közélet, bulvár, sport és minden ami egy kávé mellett megbeszélhető!
  1. 2019.08.23. péntek, Bence
  2. |
  3. 29 °C
  4. |

Minden gyereknek jutott ajándék

Húsvéti hagyományteremtő ünnepséget szervezett a lakiteleki művelődési ház, húsvét hétfőjén.

 

Az első alkalommal meghirdetett programokra, attól függetlenül, hogy a fiúk locsolkodni voltak, a lányok pedig fogadták a locsolókat, sokan voltak kíváncsiak.

A program szerint öt helyszínt kellett volna bejárniuk a gyerekeknek és szüleiknek, de a hűvös, szeles időjárás miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy csak két helyszínen, a művelődési házban és a Holt-Tisza partján kell a feladatokat megoldani. A művelődési ház előterében a kézimunka szakkör tagjai nem csak kiállították szép munkájukat, de segítettek is a gyerekeknek gyöngyöt fűzni, húsvéti nyuszikat, csibéket készíteni.

Egy másik asztalnál színezni, rajzolni lehetett, és természetesen a parkban tojást lehetett keresni. A fiúk még locsoló verset is mondhattak. Aki teljesítette a feladatokat, az a kis könyvecskéjébe pecsétet kapott.

Ezt követően le kellett menni a Holt-Tisza partjára, ahol újabb feladatok várták a gyerekekre. Talán a legnagyobb érdeklődés a tojás sejberolást kísérte. Ott egy tojást, keskeny pályán, a fűben kellett fakanállal a célig „elvezetni”. Ez a feladat nem csak a gyerekeknek, de szülőknek is nagyon tetszett, és közülük is többen kipróbálták.

Ugyanilyen nagy érdeklődés kísérte a patkódobást is, amit a lehetőség szerint egy karikába kellett beledobni. A gyerekek körében a trambulin is nagyon kedvelt volt, csak úgy, mint a különböző sportjátékok. Közben a hangfalakból szólt a zene.

Nem csak helybéli gyerekek vettek részt a feladatok megvalósításában, de a környező településről is érkeztek, sőt még Belgiumból is, hogy részt vegyenek a versenyben, játékban.

Zobokiné Kiss Anita polgármester jóvoltából, aki az ajándékokat magánszemélyként vásárolta, minden gyereknek jutott valamilyen apró ajándék.

A felajánlott nyereményeket a Zérci hármas ikrek húzták ki. Az ajándékokat két korcsoportban, hat év alattiak és hat 12 éves korosztály között sorsolták ki. Mind a két korcsoport fődíja egy-egy vadonatúj kerékpár volt, amit szintén a polgármester asszony ajánlott fel. Ennél a két húzásnál minden gyerek nevét visszatették a sorsolásul szolgáló szákba. A szerencsés nyertes, a lakiteleki három éves Paulin Viola lett, az idősebb korcsoportban pedig a kilenc éves, csongrádi Kozma Dorka. Addig, míg Viola szülei elvitték a kerékpárt, Dorkát értesíteni fogják majd nyereményéről.