1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 12 °C
  4. |

A szennyvíz beruházás volt a főtéma a közmeghallgatáson

Kevesen mentek el a tiszaalpári közmeghallgatásra, amit a művelődési ház nagytermében tartottak. A jelenlévők viszont kérdésekkel, és észrevétellel jelezték, igen is érdekli őket a település sorsa.

 

Először dr. Vancsura István polgármester beszélt a szennyvíz beruházásról. Amint azt elmondta, nem régen fejeződött be a település legnagyobb beruházása, ami 2.1 milliárd forintból valósult meg. A kivitelezésre két év garanciát kaptak, és további tíz évig még lehet orvosolni a problémákat. A településvezető felemlítette az elmúlt év nehéz időszakát, amikor a munkálatok zöme zajlott és nehezen lehetett közlekedni a községben. Szerencsére ez már a múlté, az utakat helyreállították. A próbaüzem jelenleg is tart. Az eredeti pályázatban az szerepelt, hogy nyolcvanöt százalék állami támogatást kapnak, a többit az önkormányzatnak kell hozzátenni. Később újabb pályázatot nyújtottak be és kilencvenkét százalékra emelkedett az állami támogatás. Az önerő csökkentésére is pályáztak, két alkalommal, de azt egyelőre még nem lehet tudni, hogy végül is mennyit kell majd az önkormányzatnak fizetnie. A településen olyan hangok is szárnyra kaptak, hogy ha nem vagy csak keveset kell fizetnie az önkormányzatnak, akkor a lakosságnak adják vissza a már eddig befizetett pénzét. Ezzel kapcsolatban a polgármester megjegyezte, hogy azt a pénzt, közcélra kell felhasználni. Abból lehet azokat az utakat helyreállítani, vagy szilárd burkolattal ellátni, amire a szennyvíz beruházás befejeztével még nem került sor. Szeretnék elérni, hogy az önkormányzati ciklus végére ne legyen olyan utca a községben, amely nem szilárd burkolatú. Elhangzott az is, hogy a szennyvíztisztítót a Bácsvíz Zrt. üzemelteti. Jelenleg a szolgáltatás ingyenes, mert a fizetendő díjat még nem határozták meg. Addig a lakosok ingyen vehetik igénybe a szolgáltatást. Problémaként merült fel az, hogy néhányan a csatornát nem megfelelően használják, ezért már több alkalommal is volt dugulás. Mindenkinek érdeke az, hogy csak a szennyvíz folyjon a csatornában és ne tegyenek bele olyan anyagokat, tárgyakat, eszközöket, állati tetemeket, ami eltömítheti a rendszert.

Bartók István képviselő kritizálta a kivitelezési munkákat. Sok olyan munkát nem végeztek el, amit szerinte el kellett volna. Vélemény szerint egyes utcák szebbek, mások rosszabbak lettek. Térköveket, táblákat nem tettek vissza, az új aszfaltos utak pedig keskenyebbek lettek. Kifogásolta azt is, hogy képviselőként egyetlen egyeztetésre sem hívták meg. A kivitelezők munkamorálja nem a legjobb volt, hangsúlyozta. Főleg Újfalun lehetett ezt tapasztalni, de Alpáron is voltak problémák. Vannak még hiányosságok és lenne még mit csinálni a kivitelezőnek – mondta. Magyar Nándor a kivitelezésért felelős cég építésvezetője elismerte, hogy vannak még javítani valók. Azt kérte a jelenlévőktől, hogy aki valamilyen problémát észlel, az jelentse be az önkormányzatnál, és gondoskodnak a helyreállításról. Győri István képviselő is a kivitelezés hiányosságaira hívta fel a figyelmet. Utcákat is említett, ahol nem megfelelően végzeték a munkát. Vancsura István szerint működik a rendszer, és ez jó dolog. Arra a felmerülő kérdésre pedig, hogy visszafizeti-e az önkormányzat a lakosoknak a pénzt azt válaszolta, hogy nem. Egyik okként említette, hogy a törvény erre nem ad lehetőséget, másik okként pedig az utak helyre állítását. Véleménye szerint ugyanis azok a lakosok jártak jól, akiknek az utcáját teljesen felújították. Nem lenne igazságos azokkal a lakosokkal szemben, akik földes utcákban laknak. Éppen ezért azokat az utcákat is szilárd burkolattal kell ellátni. A polgármester beszélt még az elmúlt évben végzett munkákról és az idei feladatokról, tervekről is, amit pénzügyi adatokkal is alátámasztott.