1. 2024.03.29. péntek, Auguszta
  2. |
  3. 17 °C
  4. |

Átölelték a fát az óvodások

A hagyományokhoz híven ezúttal is Nyárlőrincen az óvodában tartották a Föld napi rendezvényt, amelyen Lakitelek és Tiszaug óvodásai is részt vettek.

 

Az intézmény udvarán Pénzváltó István köszöntötte a gyerekeket, az óvó-és dajka néniket. – Nagyon szép nap ez a mai, csak egyetlen baj van vele, hogy egy évben csak egy van belőle, pedig nagyon fontos dolgokról van szó – mondta a polgármester. Olyanokról, amiről az év mind a 365 napján szó kellene, hogy legyen. Biztosan az óvodákban készültetek erre a napra és tudjátok azt, hogy ennek a napnak mi a jelentősége, és mit kellene egész évben mindennap tennünk, hogy jó legyen és ne csak ez a nap legyen ilyen szép. A Föld egy nagy golyóbis, amin mi emberek nagyon kicsik vagyunk, de mégis nagyon nagy károkat tudunk okozni. Remélem, hogy ti, a jövő generációja okosabbak lesztek, mint elődeitek, és nagyon vigyázni fogtok arra, ami még meg van ezen a Földön. Mert ha nem vigyázunk, akkor felnőtt korotokban, vagy a ti gyerekeitek korában nem lehet majd ilyen szép napokat ünnepelni, ilyen szép zöld környezetben. Remélem, hogy be is tartjátok azokat a szabályokat, amelyek nagyon fontosak ahhoz, hogy megőrizzük a Föld golyóbisunkat, ilyen szépnek és ilyen zöldnek. Úgy tudom, hogy tettetek is ennek érdekében, és remélem, hogy ezután is fogtok tenni. Előzetesen volt már egy pályázat, amin részt vettetek, alkottatok, mi közben motoszkált a fejetekben az, hogy mit is kellene csinálni. Mi lenne az, amivel meg tudjuk őrizni a Földünket. Ennek a versenynek az eredménye mindenki számára nagyon értékes. Aki gondolkozott és dolgozott vele, hogy mi az, ami fontos a Föld szempontjából, az már megtette a magáét. Mint minden versenyben, úgy itt is született egy eredmény.

A Föld napja alkalmából a három óvoda csoportjainak rajzversenyt hirdettek Egyszer az életben ölelj át egy fát címmel. A pályaműveket az óvó nénik értékelték és az alapján állították fel a sorrendet. Ennek eredményeként a verseny harmadik helyezettje a tiszaugi óvoda Süni csoportja lett, akik egy hatalmas labdát vehettek át Pénzváltó Istvántól. Második helyezést ért el a lakiteleki óvoda Katica csoportja, ők nagy színes ceruzákat kaptak. Ebben az évben a zsűri a pályázat nyertesének a nyárlőrinci óvoda Katica csoportjának rajzát találta a legjobbnak. Ők egy bőrlabdával lettek gazdagabbak. Az eredményhirdetés után Mohácsi Gézáné óvónő elmondta, hogy a hagyományokhoz híven a hatodik Föld-napi rendezvényre játékos feladatokkal készültek. A nyolc csoport, melyből öt lakiteleki, kettő nyárlőrinci, egy pedig tiszaugi volt, nyolc állomáson vett részt. Az ehhez szükséges térképeket megkapták az óvó nénik. A nyolc feladatban szerepelt egy totó játék, ahol különböző feladatokra kellett válaszolni, a hibás választ kiütni, a jót pedig megtalálni. Természetesen ez is a Földdel kapcsolatos volt. A kakukktojás játékban azt a képet kellett kiválasztani, ami nem oda való volt. A fűzős játéknál lyukak szerepeltek a papíron. A különböző fákhoz a termésüket kellett hozzáfűzni. Amennyiben jól végezték el a feladatot, akkor a papír hátulján le lehetett ellenőrizni. A következő állomáson meg lehetett nézni azokat a rajzokat, amelyeket a gyerekek készítettek Egyszer az életben ölelj át egy fát címmel. Az újra hasznosított PET palackokból készült labirintusban bekötött szemmel kellett közlekedni, úgy, hogy a gyerekek szavakkal irányították a labirintusban lévőt, hogy merre menjen. A pálya végén át kellett ölelni egy fát. A könyvtárban lévő állomáson az év fáját, a kocsányos tölgyet és az év madarát a búbos bankát mutatta be Jokhel Árpád. A terepasztalnál az oda nem illő tárgyakat kellett megtalálni és kivenni. A legnagyobb érdeklődés a földmunkagépeket kísérte, amiben a Kulman család segített egy kombájnnal, egy Rába Steiger traktorral és a hozzá tartozó munkaeszközökkel. A gyerekek a feladatok teljesítése után édességet kaptak.