1. 2024.04.16. kedd, Csongor
  2. |
  3. 10 °C
  4. |

Öt éves kislány fogta a legtöbb halat

Az idei év első horgászversenyét rendezték Lakiteleken, az úgynevezett Kalócz tavon. Olyan sokan jelentkeztek, hogy hetvennél meg kellett húzni a határt. Az egy hektáros vízfelület ugyanis nem bírt el több versenyzőt.

 

A horgászok a verseny megkezdése előtt egy perces néma csenddel tisztelegtek a nemrégen elhunyt Mihalik Tibor horgásztársuk emlékére, aki szinte minden versenyen ott volt, legyen az Lakiteleken, vagy Tiszaalpáron.

A sorsolás után, nyolc órakor már a parton ültek a pecások, hogy szerencsét próbáljanak. A szerencse sokaknak kedvezett, mert több pontyot is fogtak. Akadtak azonban olyanok is, akiknek nem akadt a horgára egyetlen pikkelyes sem. Ők azzal vigasztalódtak, hogy szép időben, jó helyen, jó közösségben lehettek. Akinek sikerült három halat kifognia, azt lemérték, és visszaengedhette a tóba. Addig, míg a horgászok halfogással próbálkoztak, a bográcsokban főtt a csülök és marhapörkölt.

Négy óra állt mindenki rendelkezésére, hogy minél több halat fogjon. Utána be kellett fejezni, és mindenkinek lemérték, ami a szákjában volt. Külön értékelték a gyerekeket és külön a felnőtteket. Mind a két kategóriában az első helyezettek tíz kilogramm feletti fogással dicsekedhetnek. Érdekesség, hogy a legtöbb halat egy öt éves kislány fogta. Édesapja, csak a csali felrakásában és a halak kiemelésében segédkezett. A másik érdekesség, hogy a gyerek a kategóriájában a második és a harmadik helyezett között mindössze két deka volt a különbség. Ugyan ez mondható el a felnőtteknél az első és a második helyezett között. Az összesítések alapján a gyerekeknél első helyet szerzett a tiszakécskei Varga Lili. Teljesítménye12,18 kg. Második lett a nyárlőrinci Bőszén Ármin 2, 72 kilóval, míg a harmadik ikertestvére Bőszén Ádám. A felnőtteknél a lakiteleki Tóth Vilmos végzett az élen 11,86 kilóval. Második lett a szintén lakiteleki Kasza László 11,84 kilóval, aki viccesen megjegyezte, ha tudja, hogy ilyen kicsi a különbség, akkor az egyik hal szájába ólmot tett volna. A harmadik lett a kecskeméti Józsa János 9,02 kilóval. Az eredményhirdetés után mindenki jóízűen fogyasztotta el az ebédet.