1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

A KTE vendégei voltak

Nagy élményben volt részük a lakiteleki ovifocisoknak hiszen az NBI-ben szereplő Kecskeméti TE vendégei voltak a Széktói stadionban. Több mint húsz lurkó érkezett akiket Nyitray András fogadott és üdvözölt. Egy rövid történelmi bemutatás után körbe járták a stadion fontosabb helyeit. Elsőként a lelátó VIP szektorát vették birtokukba, azután Rózsa Pál klub tulajdonos VIP szobájában ülhettek bele a bőrfotelekbe. Nyitray András bemutatta a sajtószobát is, ahol a gyerekek végig nézték a KTE ajándék tárgyait. Azután következett a várva várt pillanat, beléphettek a hazai csapat öltözőjébe. Ott igazi öltöző illat fogadta a gyerekeket és még a gyúrópadot is kipróbálhatták. Sok kis srác kérése volt, hogy a kondi termet is szemügyre vehessék, így az a hely volt következő állomás. Azt követően már csak a pályára lépés következett. A fiatal labdarúgópalánták megvizsgálták a Széktói stadion gyepszőnyegét majd a műfüves pályát is. Egy közös futó verseny után a KLC KTE SI képviseletében Karakas Ferenc fogadta a fiúkat, aki a célba rúgó verseny után csokoládéval vendégelte meg az ifjú lakiteleki labdarúgókat.