1. 2024.03.28. csütörtök, Gedeon
  2. |
  3. 16 °C
  4. |

Szebbé tették a Holt-Tisza partját

A Tőserdőért Alapítvány minden évben –vállalása szerint – elvégez ötszázezer forint értékű munkát a Szikrai Holt-Tisza partján és közvetlen közelében.

 

Április 25-én szombaton már második alkalommal dolgoztak sokan, hogy szebbé tegyék, a nyári szezon megkezdése előtt a partot, a tisztást, és környékét. Nem csak helyből, Lakitelekről, az üdülő területről, de más településekről is érkezett segítség. Reggel a Döme Büfé jóvoltából reggelizhetett meg mindenki, délben pedig a Sarokház étterem biztosította az ebédet azoknak, aki részt vállaltak a munkálatokban. Ezúttal lefestették a padokat, a fából készült szemeteseket, a színpad tetőszerkezetének a lábát. A színpad hátsó részét kijavították, de már másnap valaki belevésett betűket és egy lábnyomat is lehet találni benne. Nem kis munka volt a strandröplabda pálya kialakítása. Szerencsére egy helyi vállalkozó munkagépével segített a tükör kiásásában. Huszonhét köbméter homokot szállított a partra, amit géppel és kézzel elterítettek. Nagy segítség volt ez már csak azért is, hogy a szabadstrand olyan legyen, mint egykoron volt. Információnk szerint még ugyan ennyi köbméter homokot fognak majd elteríteni a Holt-Tisza partján, és a strandröplabda pályára is jut majd még homok. Persze a munka közben lehetett pihenni is, beszélgetni, de a szorgos kezek ezúttal is bizonyították, hogy összefogással sok mindent el lehet érni.