1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Visszatértek a hagyományokhoz

Retro majálist hirdettek Lakiteleken május elsején. Ez többek között azt is jelentette, hogy a sportpályán ünnepelni, és a programokat is odaszervezik, mint egykoron..

 

Évekkel korábban az is hozzátartozott a majálishoz, hogy valamennyi helyi óvodás csoport fellépett. Így volt ez most is. A reggeli ébresztőt a z önkéntes tűzoltó egyesület zenekara szolgáltatta, akik egy kamionon utazva ébresztették az esetleg későn kelőket. Szinte pontban fél tízkor kezdődött a program. Vidám zenére vonultak a labdarúgó pálya közepére az óvodások, kis zászlókat lengetve a kezükben. Aszódiné Magyar Beáta vezetésével bemutatkoztak a Törperősök, akik tornagyakorlatokban jeleskedtek. Ők már nem csak az előre, de már a hátra bukfencet is nagyon jól tudják, és a gyertyaállást is meg tudják csinálni. Természetesen nagy tapsot kaptak a nézőktől.

A bemutató végén minden gyerek kapott ajándékot az önkormányzat jóvoltából. Ezt követően az apró focisták mutatkoztak be, akik egymás ellen játszottak. Belőlük kerülhetnek majd ki azok a labdarúgók, akik a felnőtt csapatban fognak majd játszani.