1. 2024.04.20. szombat, Konrád, Tivadar
  2. |
  3. 14 °C
  4. |

Ötletek, újdonságok, találmányok nemzetközi kiállítása vására

Második alkalommal rendezték meg Tiszaalpáron az Idea-Expo kiállítást, melynek az általános iskola tornaterme adott otthont. Az ötlet, újdonság, találmány nemzetközi kiállítást és vásárt ingyen tekinthették meg az érdeklődők.

 

A közel száz kiállító az ország különböző részéről érkezett, de Szerbiából és Horvátországból is jöttek ötletes találmányokkal, újdonságokkal, hogy részt vegyenek a kiállításon és vásáron, amit az elmúlt hétvégén rendeztek meg. Természetesen a külföldi és a magyar alkotókon, feltalálókon kívül helyiek is bemutatkoztak. Örvendetes dolog, hogy nem csak felnőttek, de fiatalok is kiállítottak. A legfiatalabb kiállító mindössze tizenhat éves volt. A megnyitón dr. Vancsura István polgármester köszöntötte a jelenlévőket, aki örömmel nyugtázta, hogy Tiszaalpár már második alkalommal vállalta azt, hogy otthont ad az exponak. A két napos rendezvényen nem csak a kiállított termékeket lehetett megnézni, egyes részüket megvásárolni, de előadások is elhangzottak több témakörben. Az első napon főleg Szerbiából érkezett vendégek tartottak előadásokat. Rade Milutinovic az árvízvédelmi berendezéseket ismertette és mutatta be, Kovacic Sasa a gumispirál egyenes irányító futószalagok tisztításáról beszélt, Mato Zubec pedig az illatos brikettek és pelettek méhek füstöléséről tartott előadást. A nagykőrösi dr. Csernák Károly a Ciklikátor mozgásszemléltető eszközt, és a Konstellátor geometriai animációt mutatta be videón keresztül. Vasárnap az első magyar nyelvű biblia A vizsolyi biblia nyomtatásnak XVI. századi története címmel hallhattak előadást az érdeklődők. Bemutatták az eredeti nyomtató berendezést. A kiállítás zárásaként szakemberek értékeltek a két napos rendezvényen látottakat.